Szabó Csilla: Úgy érzem, megértem egy önálló lemezre

Aki a Szállj, sólyommadár-t énekelte

2004. január 9., 09:00 , 156. szám

Szabó Csilla a Bojtorján együttes énekeseként vonult be a magyarországi zenei köztudatba. Később évekig dolgozott Halász Judittal. A nagyközönség leginkább a Honfoglalás című film Szállj, sólyommadár című betétdala előadójaként ismerheti, melyet Géczy Erikával énekeltek lemezre.

– Hogyan mutatkozik be manapság Szabó Csilla, az egykori Bojtorján énekese?

– Leginkább lélekápolóként, ami annyit tesz, hogy beteg gyerekekkel foglalkozom. A Bojtorjánnal való közel tízévnyi aktív muzsikálás után kicsit belefáradtunk az állandó utazásba, a zenekar lelke is kezdett megkopni, ezért feloszlattuk a csapatot, és ki-ki a saját útját kezdte járni.

– Hogy van az, hogy egyszer csak a legszebb dal is kiürül, elveszíti varázsát?

– Ez mindig az előadón múlik. Mondhatnám, hogy néha a jóból is megárt a sok. A másik ok, hogy amikor 14 éve megszületett a fiam, úgy éreztem, mellette kell maradnom.

– És a muzsikálás?

– A gitárt sosem tettem le, Halász Judittal jártuk közös előadóestekkel az országot. Aztán 2000-ben úgy éreztem, eljött az ideje megvalósítani azt a gyerekkori álmomat, hogy ápolónő legyek és beteg gyermekeken segítsek. Besétáltam a budapesti Heim Pál Gyermekkórházba azzal, hogy ápolónő szeretnék lenni. Megkérdezték, mihez értek, mire mondtam, hogy egészségügyi vonalon semmihez, egyéb­ként óvónő és muzsikus vagyok. Próbaidőre felvettek. Ott találtam magam a sebészeti osztályon, rengeteg beteg, súlyosan sérült gyermek között. Itt-ott csövek lógtak ki belőlük, néhányuk nem eszmélt. Fürdettem, ágyaztam, takarítottam stb.

– Volt benned elég erő?

– Volt. Nagyon erős akaratú ember vagyok. Magam is beteges gyerek voltam, aki félt a szurkálós nővérkéktől. Én nem injekcióztam, nem láttam bele a gyerekek betegségébe, de sokat beszélgettem velük, vicceket meséltem, énekelgettem. A gyerekek ezt nagyon tolerálták. Egyik nap előkerült az egyik doktor gitárja, és megpengettem. Lassan körém gyűltek a járóképes gyerekek, elcsendesedtek, mosolyogtak, feledve fájdalmat, egyedüllétet. Ezt látva, a főnővér felvitt az intenzív osztályra. Leültetett egy 12 éves kisfiú ágyához, aki egy súlyos baleset következtében hetek óta kómában feküdt. Halkan elénekeltem neki egy dalt, és a kisfiú előbb mocorogni kezdett, majd felébredt. Hirtelen nem fogtam fel, mi is történt, csak azt láttam, hogy mindenki örül, és elismerően méreget.

– Voltak még hasonló sikerélményeid?

– Egy alkalommal meghívást kaptam egy a miskolci Jezsuita Kollégiumban rendezett idegsebész-kongresszusra. Rendhagyó előadást tartottam a zenével való gyógyításról, megosztottam tapasztalataimat, énekeltem, gitároztam. Ugyanott elemezték egy kisfiú esetét, akinek egy tragikus baleset következtében csaknem leszakadt a feje. A gyerek nyaktól lefelé teljesen lebénult, elvesztette a hangját, pislogással kommunikál. Értelme azonban megmaradt, minden iránt nagyon érdeklődő volt. Meghívtak hozzá. Nagyon izgultam, nem tudtam, mit énekeljek neki. Bence pillanatok alatt feloldotta a helyzetet, édesanyja „tolmácsolásában” sorra kérte az általa ismert gyermekdalokat. Azóta más kórházakba is eljárok énekelni.

– Időnként nyilván neked is töltekezned kell…

– Számomra az a töltekezés, amikor beülök a gyerekek közé és zenélek, mesélek, beszélgetek. Sosem gondoltam, hogy ezt fogom csinálni, mégis hihetetlen szabadságot ad nekem.

– Visszahallod az általad énekelt dalokat a tévében, rádióban?

– Nagyon ritkán. A legutóbbi választásokat követően néhány dalomat irredentának bélyegezték, és több rádióadóban egyszerűen betiltották. Számomra ezek a dalok mégis értékesek, és amíg mások is így érzik, addig úgy vélem, nincs baj.

– Hogyan emlékszel a Bojtorjánra?

– Az ős-Bojtorjánt Kemény Győző alapította 1977-ben. Amikor megismerkedtünk, pályakezdő óvónő voltam. Rádiófelvételre hívott, és Géczy Erikával együtt elvitt a csapathoz. Rövidesen már együtt énekeltünk. Jó volt közösen muzsikálni. A másodvirágzás közel tíz évig tartott, ami szép volt, de elég is. Közben Győzővel egymásba szerettünk, összeházasodtunk.

– Hogyan „talált” rád a Szállj, sólyommadár című dal?

– Erikával volt egy közös lányzenekarunk, így hallott bennünket a Honfoglalás c. film zeneszerzője, Koltay Gergő. Tudtam, hogy nagyon izgalmas munka lesz. Életem egyik legnagyobb dala ez, és lélekben mindig hordozni fogom.

– Máig nincs önálló lemezed…

– Remélem, már nem sokáig marad így. Szeretném végre a saját dalaimat énekelni. Eddig hat-hét ének „stúdiókész”, még ugyanennyi kell, és kiadó után lehet nézni. Úgy érzem, megértem rá, hogy önálló lemez örökítse meg élettapasztalatomat, sorsélményeimet.

P. Zs.