2004. január 16.

„Tegyetek meg mindent, amit csak mond nektek!” – hall­juk Máriától a vasárnapi evangéliumban. Ezek az ő utolsó szavai. De mit is jelent ez a mindent?

Pétertől és társaitól egy egész éjszakai sikertelen halászás után nappal kéri, hogy ismét vessék ki a hálót. A kánai menyegzőn a szolgáktól azt kéri, hogy merítsenek a mosdóvízből és vigyék oda a násznagynak. Láthatjuk, hogy Jézus mer követőitől olyan dolgokat kérni, melyek az emberi ész és bölcsesség számára balgaságnak tűnnek. „Lerontom a bölcsek bölcsességét és az okosak okosságát meg­hiúsítom.”(Iz. 29,14.) Csak a szolgák tudják, honnét való a bor, mert ők szemtanúi voltak a csodának. Mint Péter és társai, akik Jézus szavára vetették ki a hálót. Sokszor azon töprengünk, vajon miért nincsenek napjainkban csodák, amelyek felráznák az embereket? De a kérdést úgy is feltehetjük: vajon én magam merem-e Krisztust így követni? Túl tudok-e lépni a társadalmi elvárásokon, a megfelelés külső és belső kényszerén?

Fontos dolgok erdejében élünk, és már alig-alig tudjuk őket rangsorolni. Mindegyik fontos lehet a maga területén. A kánai menyegző vőlegénye és menyasszonya nem gondoskodott elegendő borról. Ez fontos dolog. De a lényegeshez volt érzékük: meghívták Jézust. Sok fontos dolog kimaradhat az én életemből is, de az a kérdés: jelen van-e hétköznapjaimban és életem döntéseiben Jézus Krisztus? Ha nem: életem lényeg és csoda nélkülivé válik.

Bán Zsolt Jónás
nagyszőlősi plébános