Mindannyian győztesek

Kazinczy szépkiejtési verseny

2004. február 27., 09:00 , 163. szám
A verseny győztesei

Február 21-én hagyományosan a Nagy­dob­ronyi Középiskola adott otthont a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett Kazinczy szépkiejtési verseny megyei döntőjének. A megmérettetésen ezúttal 8 általános és 10 középiskolás diák mérte össze tudását.

A házigazdák nevében Katona Berta igaz­gatóhelyettes köszöntötte a jelenlévőket, akiknek a helyi középiskola diákjai zenés-verses műsorral is kedveskedtek.

Dr. Orosz Ildikó, a KMPSZ elnöke köszöntőjében kifejtette: mindenki győztes, aki anyanyelve ápolásán és továbbadásán munkálkodik. „Köszönettel és hálával legyetek szüleitek és felkészítő tanáraitok iránt, akik megtanították, majd megszerettették veletek a magyar nyelvet” – kérte az elnök.

A zsűri – dr. Györke Magdolna, az Ungvári Nemzeti Egyetem előadója, Gazda Erzsébet, az ungvári járási oktatási osztály főtanfelügyelője, dr. Csernicskó István, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektor­he­lyet­tese, Hutterer Éva főiskolai tanár – idén is egy szabadon választott és egy kötelező szövegrészt hallgatott meg a résztvevők előadásában.

A 7–9. osztályosok versenyében Komonyi Tibor (Kincses­ho­mok) lett az első, megelőzve Dajka Emőkét (Tiszasalamon) és Tóth Gergelyt (Koncháza). A középiskolások között Szabó Viktória (Nagydobronyi Református Líceum), Bangó Bernadett (Ungvári 10. Sz. Dayka Gábor Középiskola), Oroszi Anna (Tisza­pé­terfalvai Református Líceum) bizonyult a legjobb előadónak.

A díjazottak oklevelet és társasjátékot kaptak jutalmul, valamint részt vehetnek a KMPSZ egyik nyári táborán.

-lia-