Pitkin: Ahol ismernek, várnak és szeretnek, ott lehetsz boldog…

Isten éltesse!

2004. február 27., 09:00 , 163. szám

Vladimir Báláczky neve talán idegenül hangzik több beregszászi olvasónk számára, de ha azt hallják: Pitkin – a parodista, zenész, énekes, színész, hangulatvarázsló –, mindenki tudja, kiről van szó. Beregszász „mókamestere”, két gyermek édesapja február 27-én ünnepli születésnapját.

– Hogyan lett Vladimir Báláczkyból Pitkin?

– Becenevet azoknak szoktak adni, akiket ismernek és szeretnek. Engem nagyon szerettek a gyermekkori barátaim, és ők neveztek el így. Hatéves voltam, amikor 40 éves volt a valódi Pitkin nevű színész, akit jómagam is nagyon érdekes figurának, jó színésznek tartok. Innen ered a becenevem. Mikor iskolába mentem, ott is Pitkin lettem, s 14 éves koromban Pitkin néven kezdtem a pályafutásomat is. Voltam parodista, majd énekes, színész, s mindig egy célom, egy vágyam volt, hogy olyat mondjak a színpadon, ami az enyém, saját szerzeményem, gondolatom, érzésem.

– Hogyan került a színpadra?

– Életem első önálló műsoros estjével 1990-ben léptem fel itt, Beregszászban, telt ház előtt. Szerettem volna a saját stílusú humoromat színpadra vinni, ami úgy sikerült, hogy lenyúltam a legjobb anyaghoz, az élethez. Ekkor lett igazi sikerem. Mindig színész akartam lenni, csak nem tudtam, hogy kell hozzá 30 év, hogy az élet színésze legyek. Az igazi „művészetem” arról szól, hogy hangulatosan vezetem az estét, ahol zenélünk, humoros műsorral szórakoztatom a közönséget, mivel már van mit adnom az embereknek, kíváncsivá tudom tenni őket.

– Mik a tervei?

– Sulibulikat akarok szervezni az iskolákban. Feldíszítjük a termet, lesznek vetélkedők, játék, tánc, hogy felébresszem a gyerekeket, hogy eltöltsünk pár órát együtt szórakozva. Dercenbe és Muzsalyba már eljutottam, fergeteges volt a hangulat, a gyerekeknek nagyon tetszett. A jelen mi vagyunk, de mindenféleképpen a gyerekek a jövő. Szeretnék egy saját színházat is, ahol beszélgetnénk, ahová csak a kíváncsi ember jöhet el, s amely akkor nyit, mikor én kinyitom. Csakhogy nem hiszek a szponzorokban, abban, hogy úgy jöjjön a segítség, mint a Mikulás. Az igazi álmom egyébként teljesült: van egy régi autóm, régi motorom, rengeteg lemezem. Elégedett vagyok.

– Mi jelent ön számára kikapcsolódást?

– Szeretem a magányt, a csendet. Szívesen nézem a televíziót a kisfiammal, főleg a sportot szeretjük. Hogy jól érezzem magam, az nem pénzkérdés, független a külső körülményektől, mivel lelkiállapot.

– Család, magánélet?

– Boldogan élek. Megtanultam szeretni, és tudok egy nagy titkot: a nő jobb, mint a férfi. Nem akartam, és nem akarok innen elmenni sehová, mert tudom, hogy ahol téged ismernek, várnak és szeretnek, ott lehetsz boldog…

– Mire a legbüszkébb?

– Arra, hogy amikor hazamegyek, szól a zene, és látom, hogy a kisfiam a dalaimat énekli. Tudtam számára példakép lenni, ami csodálatos dolog.

– Az évfordulók, születésnapok milyen hatással vannak az életére?

– A 40. születésnapomon úgy éreztem, mintha valami nagy dolog történt volna, pedig csupán egy kicsit elfáradt a testem, és rájöttem arra, hogy 40 éves korban az embernek megjön az esze is, illik komolyabbnak lenni. Jövőre ötven leszek, de úgy gondolom, ez nem számít, mivel a 60 az igazi férfikor. Azt hiszem, az lesz majd a szép évforduló.

Ferenczi Katalin