Egyéves a Bolyai Napló

Aknaszlatina

2004. március 5., 01:00 , 164. szám

Az Aknaszlatinai Bolyai János Középiskola 2003 februárjában Bolyai Napló címmel iskolalapot hívott életre. A havonta 400 példányban megjelenő újságot Sóbányi Imre, a KMKSZ helyi alapszervezetének elnöke juttatja el az ak­na­szlatinai magyar otthonokba.

„A4-es formátumban dolgozunk, mégis sok türelmet, odafigyelést igényel az újság. Az írások egyik legfontosabb kritériuma a tömör, érthető fogalmazás és az egyes témák egyenlő súllyal való kezelése – mondja az elmúlt időszak tapasztalatait összegezve Benedek Imre, az iskola igazgatója, a lap egyik szerkesztője. – Az idei első lapszámban egy statisztikai kimutatást is közreadtunk a tanulók első félévi tanulmányi eredményeiről. A kollégák kezdetben szkeptikusan fogadták az ötletet, mondván, a szülők nem igazodnak el a sok számadatban. A visszajelzések ugyanakkor azt igazolták, az ilyen tájékoztatási formára is igényt tartanak olvasóink.”

Az újság anno elsősorban tájékoztató jelleggel indult, jelenleg azonban már egyfajta kapcsot is képez a szülők, a tantestület és a diákság között. A lap munkatársai a jövőben szeretnék nagyobb terjedelemben megjelentetni, és persze magasabb példányszámban terjeszteni a Naplót.

Február végén az újság készítői – Barczai Mária szerkesztő, Mészáros János tördelő, Kiss Zsuzsanna korrektor, Falticskó Henrietta és Álb Diana újságírók – jubileumi számmal rukkoltak elő, átfogó képet adva az elmúlt esztendő történéseiről, eredményeiről. Az igazgató szerint az igazi siker az lenne, ha 10. jubileumát is megérné a Bolyai Napló.

Ferenczi Katalin