2004. március 19.

„És folytatá Elihu és monda: Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom. Tudásomat mesz­szün­nen veszem és az én teremtőmnek igazat adok. Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású ember áll melletted.” Jób. 36: 1-4.

Egy magabiztos fiatalember szólal meg itt, aki családlátogatáson vagy beteglátogatáson van nagy, szenvedő barátjánál, Jóbnál. Azzal az öntudattal lép föl, hogy ő tökéletes tudású ember, ebből a pozícióból szólítja meg Jóbot. Egy kis időt kér, és mindent megmagyaráz, hiszen az ő szava nem hazugság, és az Istent is ismeri.

Imponáló ez a magabiztosság, ahogy valaki ennyire bátran ki meri jelenteni, hogy ő tökéletes tudású ember. Vajon nem ismerünk-e mi is hasonló embereket? És a történelem színpadán is hányan léptek fel már ezzel az igénnyel! Csak egy kis időt kérünk, és mi mindent meg fogunk oldani, mind társadalmi, mind gazdasági vonalon, mert mi a tökéletes tudás birtokában vagyunk.

Vagy gondoljunk arra, néhány ember Bibliával a táskájában lép fel, s mivel tökéletes tudású emberek, ezért mindent meg is tudnak magyarázni. Azt, hogy mikor lesz a világ vége, hogy mikor jön vagy jött vissza az Úr Jézus Krisztus. Egészen precízen, egészen pontosan tudunk mindent, hallgassatok csak mireánk!

Vagy gondoljunk arra, hogy az egyházban is – kétezer éves története során – nem léptek-e fel hasonló igénnyel? És azzal a magabiztossággal, hogy mi a Teremtőnket jól ismerjük és az embereket is, és amit mi hirdetünk, az a jó. Mi azt is tudjuk, hogy ki az, aki megtért, ki az, aki üdvözülni is fog, és ki az, aki elkárhozik! Van, akinek imponál ez a magatartás, pedig ettől szenvedni is lehet. Olyan ember közelében élni, aki önmagáról azt állítja, hogy tökéletes, aki igényli azt, hogy az ő szava az igaz, és az utolsó szó is az övé, ez nem áldás, ez lelki gőg, és szenvedést okoz – a Jóbét is csak fokozta.

Isten előtt őszintén megvallva, arra kell gondolnunk, amit a régebbi énekeskönyvünk egyik éneke így fejez ki: „Tökéletes volt minden tekintetben, Valamit, Uram, teremtél kezdetben…” Első szüleinknek bűnesete folytán pedig „rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás: De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltö­röltetik…Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről színre”. És ez alázatra nevel bennünket. Egyedül Istenre mondhatjuk, hogy Ő a tökéletes, és az Ő egyszülött Fiára, akiben tökéletesen kijelentette magát. Aki ugyan mond ilyet, hogy „Legyetek tökéletesek, mint a ti mennyei Atyátok tökéletes”, de ezzel éppen a mi tökéletességünkről beszél és arról, hogy ne elégedjünk meg önmagunkkal, és törekedjünk a Krisztus követésében arra, hogy az az indulat legyen bennünk, mely volt Őbenne. Aki sosem dicsekedett azzal, hogy Ő az Istennel egyenlő, hanem önmagát megüresítette, szolgai formát vett fel, és úgy állt oda a másik mellé.

Józan Lajos huszti református lelkész