Pallay Dezső: Egy matematikus, akit érdekel a történelem

Isten éltesse!

2004. március 19., 01:00 , 166. szám

Ha a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán matematikáról, esetleg informatikáról esik szó, megkerülhetetlen Pallay Dezső neve. Kevesen tudják, hogy a nagy­szőlősi járási Tisza­ke­resz­túrban született. Az ungvári egyetem informatika-matematika szakának elvégzését követően 1985-től három évig Szőlősgyulán tanított, majd egy évig a beregszászi Ifjú Technikusok Állomásának módszerésze volt, s 1989-től a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola pedagógusa, 1998-tól pedig a Kárpátaljai Magyar Tanárképző Főiskolán, illetve a főiskola által indított ECDL-tanfolyamon és a Nyíregyházi Főiskola Gazdasági és Társadalomtudományi Kara beregszászi kihelyezett tagozatán is oktat. A tanár úr március 23-án ünnepli születésnapját.

– Pályaválasztáskor miért döntött a matematika mellett?

– Gyermekkoromtól vonzódtam a reál tárgyakhoz, bár érdekes, hogy 8. osztályos koromban mégis magyar nyelvből értem el második helyezést a járási tanulmányi versenyen, míg matematikából általában csupán negyedik-ötödikként szerepeltem. 15-16 évesen azután már éreztem, hogy matematika szakon szeretnék továbbtanulni.

– Milyen volt a 80-as években a diákélet?

– Az egyetemi évekre nagyon szívesen emlékszem vissza. 1980-tól 1985-ig pezsgő diákélet folyt Ungváron. Rengeteget olvastunk, politizáltunk, beszélgettünk, vetélkedőket szerveztünk a kollégiumban történelemről, irodalomról, minden érdekelt minket, moziba jártunk, néha koncertekre is.

– Kezdő tanárként legalább ennyi maradandó élményre tehetett szert.

– Pályafutásomat a nagy­szőlősi járási Szőlősgyulán kezdtem, ahol matematikát, kémiát tanítottam heti 34 órában. Albérletben laktam és nagyon le voltam terhelve, mégis szívesen gondolok vissza azokra az időkre, hiszen nem egy tanítványom választotta hivatásául később a matematikát.

– Kötődik Ugocsához?

– Szülőfalumba, Tiszake­resztúrba máig szinte hetente hazajárok, ugyanakkor nem érzem magam tipikus vidéki embernek. Szeretek megpihenni a friss levegőn, gyönyörködni a természetben, viszont nem tud lekötni a gazdaság, a kerti munka.

– Legszívesebben mivel tölti szabadidejét?

– Nagyon érdekel a világirodalom, a magyar történelem. Több ezer könyvem van, természetesen nem csak a matematika témakörében. A magyar történelmet igyekszem úgy tanulmányozni, hogy átfogó képet kapjak egy-egy korszakról. Jelenleg Penc­kó­fer János Tettben a jellem című iro­dalomtörténeti művét olvasom. Azt mondhatnám, hobbim az olvasás és a történelem.

Ferenczi Katalin