Huszt: A magyar iskola javára döntött a bíróság

Mit lép a polgármester?

2004. március 26., 01:00 , 167. szám

A huszti járási bíróság február 19-én jóváhagyta a járási ügyész keresetét és semmissé nyilvánította a huszti városi végrehajtó bizottság (vb) 2003. szeptember 26-án kelt, a huszti magyar iskola „átszervezéséről” hozott határozatát, illetve hatályon kívül helyezte a magyar általános iskolának egy ukrán középiskolával való összevonását szorgalmazó vb-rendeletet is.

Többszöri elnapolás után múlt pénteken végre tárgyalásra került a huszti magyar iskola ügye a huszti járási bíróságon. A taláros testülethez a járási ügyészség nyújtott be keresetet, vitatva a városi végrehajtó bizottságnak a magyar tannyelvű Huszti 6. Számú Általános Iskola és az 5. számú ukrán tannyelvű középiskola összevonásáról hozott határozatának törvényességét.

Első „menetben” az alperes vb jogi képviselője azzal az indítvánnyal állt elő, hogy a bíróság ne tárgyalja az ügyész által benyújtott polgári keresetet, mivel az jogilag nem a polgári, hanem a gazdasági bíróság hatáskörébe tartozik. Volodimir Keminy bíró azonban elutasította a folyamodványt, mivel az iskola szóban forgó ügyét már tárgyalta polgári bíróság.

A tárgyalás során mind a keresetet benyújtó ügyész, mind a perbe harmadik félként bevont szülői tanács jogi képviselője rámutatott: amennyiben a magyar tannyelvű iskolát összevonják egy ukrán tannyelvűvel, azzal megszűnik Huszt egyetlen nemzetiségi iskolája. Az ukrán törvények támogatják a nemzetiségi kisebbségeket, és a magyar iskola nagyban hozzájárul a huszti magyar kisebbség fennmaradásához. Az önálló magyar iskola egy két-tannyelvű intézménybe történő betagolása ezért sérti a huszti magyar nemzeti kisebbség alkotmányos és törvényi jogait – hangzott el.

A városi vb-t két jogi képviselő mellett maga Mihajlo Dzsan­da polgármester képviselte a tárgyaláson, aki hosszasan ecsetelte, milyen állami közegészségügyi normáknak nem felel meg a magyar iskola épülete, és közel két órán keresztül érvelt amellett, hogy a vb határozatával nemhogy nem sérti a magyar kisebbség jogait, de egyenesen arra törekszik, hogy a huszti magyar gyerekek anyanyelvükön és jó körülmények között szerezhessenek érettségi bizonyítványt.

A szülői tanácsot képviselő ügyvéd kitartott amellett, hogy a magyar iskola „átszervezésével” az intézmény elvesztené önállóságát, ami sérti a törvények által garantált kisebbségi jogokat.

Volodimir Keminy bíró hétfő délben ismertette döntését. Eszerint a bíróság jóváhagyta az ügyészség keresetét, és hatályon kívül helyezte mind a tavaly szeptemberben kelt vb-határozatot, mind az isko­la-összevonásra vonatkozó rendeletet.

Az ügy további fejleménye, hogy a városi oktatási osztály a pénteki bírósági ülést követően kiadta a magyar iskola pedagógusainak háromhavi bérét, amit a tantestület az 5. számú „befogadó” ukrán középiskola könyvelőjétől korábban nem volt hajlandó átvenni.

A döntés ellen egy hónapon belül fellebbezhet az alperes a megyei fellebbviteli bíróságon. Mint emlékezetes, a megyei apellációs bíróság tavaly formai okokra hivatkozva érvénytelenítette az iskola-összevonásra vonatkozó vb-határozatot. Kérdéses, hogy az immár nem „elhamarkodottan” hozott, hanem számos jegyzőkönyvvel és szakértői véleménnyel alátámasztott vb-határozat esetében hogyan dönt a megyei testület, amennyiben Huszt vezetői nem nyugszanak bele az elsőfokú bírósági döntésbe.

Himcsuk Katalin, a magyar iskola igazgatóhelyettese lapunknak nyilatkozva elmondta, fontos, hogy a bíróság ismét az iskola javára döntött, ám még mindig nem dőlt el a lassan harmadik éve húzódó csata, mert szinte biztos, hogy a vb továbbra sem mond le az iskola-összevonásról, illetve a magyar iskola városközpontban álló épületéről.

Popovics Zsuzsanna