Amikor a népdal szívből szól

A népzene művészete

2004. április 23., 10:00 , 171. szám

A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Kölcsey Ferenc Szakkollégiumának szervezésében április 14-én megrendezett találkozón Pál Lajossal, Ukrajna érdemes művészével és családjával dr. Orosz Ildikó, a főiskola elnöke beszélgetett a kárpátaljai magyar népzenei hagyomány megőrzéséről, a művész ez irányban kifejtett sokéves munkájáról.

A résztvevők rendhagyó órán lehettek jelen. A történet Visken kezdődött, innen származik ugyanis Pál Lajos és felesége, Katalin asszony. Később a Pál házaspár az Ungvári Zeneművészeti Iskola, majd a Kijevi Zeneművészeti Akadémia elvégzése után Tiszapéterfalvára költözött, elvállalva a Tisza együttes művészeti vezetését. Népzenei munkásságuk jelenleg is Kárpátaljához kötődik, hiszen ők tartják életben a Tiszahát zenekart, a Tiszapéterfalvai Néptáncegyüttest és a Százszorszép énekegyüttest. Nyaranta a Tiszapéterfalvai Népzenei, Néptánc- és Kézműves Táborban számos gyerek és felnőtt kerül közelebb a népzene csodálatos világához.

Munkájuk eredményét mi sem bizonyítja jobban, mint a hagyományőrzés iránt elkötelezett, több anyaországi fesztiválon is sikeresen szereplő számos tanítvány.

"Beleszülettünk egyfajta zenei kultúrába, amitől már nem tudunk elszakadni, de nyugodtan kijelenthetem, hogy most abból élek, amit a Tiszapéterfalvai Zeneiskolában megtanultam"– vallja Pál Eszter, aki jelenleg másodéves hallgató a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Főiskolájának zongora szakán. Fiuk, Pál István a Magyar Állami Népi Együttes szólóhegedűse, aki ma is büszkén vállalja, hogy zeneileg sok mindent tanult egy tiszaújlaki prímástól. Pál Lajos és felesége kifejtették: munkájuk során mindenkor fontosnak tartották, hogy a népi zenét ötvözzék a klasszikus zenével, s arra törekedtek, hogy a gyerekekbe úgy oltsák bele a népzene szeretetét, hogy azt természetesnek vegyék.

A találkozón megcsillogtatták tudásukat a Tiszapéterfalvai Néptáncegyüttes tagjai: sárközi karikázót és ugróst, viski gyermekjátékokat, lassú és friss csárdást adtak elő a Tiszahát zenekar kíséretében. Emellett a Százszorszép énekegyüttes népdalcsokra színesítette a továbbiakban a délutánt. A szórakoztató és tartalmas esemény táncházzal ért véget.

ferenczi