A terméskötődésről néhány szóban
A terméskötődés az egyik legmeghatározóbb fázis a gyümölcstermő növényeknél.
A terméskötődés származhat:
– megtermékenyülésből; ez eltérhet attól függően, hogy a termőt ugyanazon vagy egy másik virág pollenje termékenyíti meg, ami szintén eltérhet attól függően, hogy ugyanazon növény másik virágából, ugyanazon fajta másik egyedétől vagy egy teljesen eltérő fajta virágától származik-e a pollen;
– a gyümölcskötődést nem előzi meg megtermékenyítés; ez az úgynevezett partenokarpia jelensége. Az ilyen típusú gyümölcskötődés elsősorban a körtére jellemző, az almánál csak kismértékben jelentkezik. A csonthéjas gyümölcsfajok partenokarpiára nem hajlamosak. A partenokarpia kiváltó tényezője a magház nagy hormontartalma.
A gyümölcskötődés feltételei a következők:
– tavaszi jó kibomlási erély: a virágok mellett megjelenő első fiatal lomblevelek döntő fontosságúak a gyümölcskötődés szempontjából;
– harmonikus virágzás; amikor a fák túl tömegesen virágoznak, a lombosodási erély nagymértékben csökken, ami már önmagában is veszélyezteti a kötődést; ezenkívül a nagytömegű virág, később a gyümölcskezdemény olyan mértékű vetélkedésben van egymással a fejlődés feltételeiért, hogy az egy gyümölcsre jutó tápanyagmennyiség nem teszi lehetővé a kötődés szabályszerű megvalósulását;
– a fák jó kondíciója és a kielégítő nitrogénellátottság;
– kedvező hőmérséklet a virágzást követő két héten belül;
– harmonikus hajtásnövekedés: amennyiben a hajtásnövekedés üteme túlságosan erős az ún. júniusi hullás alkalmával, tömeges, a kívánatosnál nagyobb mértékű gyümölcshullás következik be; ezzel magyarázható az a jelenség, hogy a gyenge növekedésű fáknál a terméskötődés sokszor túlzott, a sok termés szinte rásül a fára, míg az erős növekedésű fáknál túlzott a gyümölcshullás mértéke.
A leírtakból egyértelműek azok a beavatkozási lehetőségek, amelyekkel befolyással lehetünk a terméskötődésre. Elsősorban ügyelnünk kell a fáink megfelelő kondíciójára, valamint a kielégítő nitrogénellátottságra. Hatással lehetünk a metszésmód helyes megválasztásával a fajta hajtásnövekedési tulajdonságaira.
Megemlíthető még a virágképződés vegyszeres szabályozása, ezen belül első helyen a növekedési retardánsokat kell megemlíteni, mint például a B-9 (Alar), CCC. Hatásmódjuk nagyrészt ismeretlen, közös tulajdonságuk, hogy használatuk során a hajtásnövekedés mérséklődik vagy átmenetileg meg is áll, valamint az, hogy serkentik a virágképződést.
Őszibarackon kísérleti jelleggel alkalmazott eljárás a virágritkítás, amikor is a felesleges virágokat kefével távolítjuk el. Lényege, hogy időt, és energiát takarítsunk meg a hagyományos kézi ritkításhoz képest.
M. B.
