A túl intelligens mosópor

Jól tisztítanak, de kimutathatatlanok és kiirthatatlanok

A reklámokban egyre gyakrabban hallunk intelligens mosóporokról, amelyek állítólag minden másnál hatékonyabban tüntetik el a ruhából a foltokat. Dr. Balogh Józsefet, az Ungvári Nemzeti Egyetem Kémia Karának professzorát a mosószerek fejlődéséről, alapanyagaikról, valamint a ránk és a környezetre gyakorolt hatásukról kérdeztük.

– Mennyit változott az utóbbi évtizedekben a mosószerek összetétele?

– Évszázadok óta használták őseink a mosáshoz az úgynevezett hamuzsírt, amit hamuból áztattak ki, miáltal egy lúgos anyagot, kálium-karbonátot kaptak, aminek zsíroldó hatása van. Később újabb anyagok hozzáadásával hozták létre az első mosóporokat, amelyek még ha mesterségesen, vegyi gyárakban is készültek, általában döntően lúgos anyagokból álltak.

Körülbelül 30 évvel ezelőtt újabb alapanyagok kerültek a mosóporokba, s azóta folyamatosan fejlődik a vegyiparnak ez az ága. Ma már 4-től egy tucatig terjedhet egy-egy mosópor összetevőinek száma. A fejlesztést a szennyeződések jellegének a megváltozása is indokolta, hiszen ma már az olaj, a különféle festékek, tinta által okozott foltokat is el kell távolítania egy mosópornak a textíliákból. Mára olyan új, többfunkciós anyagokból készülnek a mosóporok, amelyek egyszerre többféle hatást gyakorolnak a szennyeződésre. Ezek legtöbbször bipólusos felületaktív anyagok, amelyek jobban tapadnak a textíliához, mint maga a szennyeződés, de a hőmérséklet megváltozásával könnyen eltávolíthatók a ruhából, ugyanakkor megkötik és magukkal viszik a szennyeződéseket is.

– Melyek a legfontosabb alapanyagai egy átlagos mosópornak?

– Egy mosóporban mindig van úgynevezett vízben oldódó hordozó anyag, ami csak arra való, hogy legyen meg a tömeg, amiben homogén módon el lehet keverni a hatóanyagokat, ezek legtöbbször sztearin savak. Vannak benne továbbá felületaktív anyagok is, amelyek általában bipólusos polimervegyületek, ez azt jelenti, hogy két eltérő tulajdonságú felülethez is tapadnak egyszerre, azaz a vízhez és a vizet taszító szennyeződéshez egyaránt.

Ezek a felületaktív anyagok úgymond belehúzzák a vízbe az egyébként vízben nem, vagy csak nehezen oldódó szennyeződéseket. Ezeken belül újabban megjelentek a mosóporokban és samponokban a nem ionos, vagy más szóval semleges kémhatású felületaktív anyagok. Ezek esetében írják rá a mosószerekre, hogy bőrbarátok, a ph-juk 5.5 stb.

Tartalmaznak a mosószerek továbbá még úgynevezett leoldó szert is, melyeknek az a feladata, hogy a szennyeződést már megkötött felületaktív anyagokat leoldja a ruháról. Bár a felületaktív anyagok már eleve habot képeznek a vízben, de ezt egyes készítményekben habképző szerekkel is szokták fokozni, például nátriumsóval.

A hab ugyanis különleges anyag, habzáskor a habba távozik a szennyeződés, ami transzporterként viselkedik. Újabban fehérítőanyagokat is kevernek a mosóporokba, legtöbbször szerves peroxid-vegyületeket, amelyek a vízbe kerülve aktív oxigént engednek ki, ami a klórozás egyik fajtája. Végül a színes ruhákhoz ajánlott mosószereknél színvédő anyagokat is alkalmaznak. Ezeknek a különféle hatású, ismert kémiai anyagoknak a keverékét takarja egy-egy mosópormárka. A cégek a recepteket féltve őrzik, a különböző mosóporok között általában a keverési arányok eltérése okozza a különbséget, illetve az alapanyagok tisztasága. A legismertebb mosópormárkák gyártói hosszú évek kísérletezése során olyan optimális keverési arányt kísérleteztek ki, amely még nem fakítja a színeket, de tökéletesen eltávolítja a szennyeződéseket.

– Környezetszennyezőbbekké váltak a mosóporok a fejlődés következtében?

– Igen, minél jobban ki van dolgozva egy mosószer adalékstruktúrája – hogy ne bántsa az anyagot és a színezéket, ne legyen ártalmas a bőrre stb. –, annál nehezebb a víztisztító állomásokon kiszűrni a szennyvízből. Például az új, semleges kémhatású szerek kiszűrésére nem létezik megfelelő szűrőberendezés, semlegesítő aktív anyag, mert nem reagál semmire.

Már ma veszélyes mértékben megnőtt a mosószerek okozta környezetterhelés, ami egyre nagyobb ütemben nő tovább a vizeinkben. Ezen anyagoknak az egészségre gyakorolt hatása sincs pontosan tisztázva még, nem beszélve arról, hogy a vízben való kimutatásukra sincs tökéletes módszer.

Gyakran látható, hogy melegítéskor 40-50 oC-nál egy nagy buborék jelenik meg a víz felszínén. Ez általában felületaktív anyag jelenlétét jelzi az ivóvízben. Az utóbbi időben egyre több kutató próbál a felületaktív anyagok vízből történő kimutatására módszereket kidolgozni. Nálunk, az ungvári egyetemen is elkezdődött az ilyen irányú kutatás, de a kijevi egyetemen már jó néhány éve foglalkozik a kérdéssel egy kisebb kutatócsoport. Az analitikai konferenciákon rendszerint külön szekciókban foglalkoznak a kérdéskörrel, ami ugyancsak a probléma aktuális voltát jelzi. A szennyeződés semlegesítésére előreláthatólag egy biológiai módszer jelent majd megoldást – baktériumokkal próbálják lebontatni ezeket az anyagokat –, de az ilyen irányú kutatások nagyon kezdetleges stádiumban vannak még, ráadásul folyamatosan lépéshátrányban vagyunk a gyorsan fejlődő technológiával, az egyre tökéletesebb anyagokkal szemben.

Badó Zsolt