Lesz-e magyar óvodai csoport Técsőn?

A szülők összefogására van szükség

2004. május 14., 10:00 , 174. szám

Técsőn sosem volt önálló magyar óvoda, egy- két magyar csoport viszont mindig működött. Néhány éve azonban a negyedrészt magyarlakta városban egyáltalán nincs intézményes magyar óvodai nevelés. A városi tanács októbertől új óvodai csoportok nyitását tervezi, így most a szülők akaratán és összefogásán múlik, hogy kiállnak-e a magyar óvodai csoport újraindítása mellett.

A kilencvenes évek elején három óvodát zártak be Técsőn – részben a megcsappant gyermekszám, részben finanszírozási gondok miatt, így ma két óvoda van a városban, összesen 180 férőhellyel. A legutóbbi népszámlálás adatai szerint Técső lakossága mintegy 10 ezer fő, 2001-ben közülük mintegy 2400-an vallották magukat magyarnak.

Az óvodai férőhelyek hiánya több éve problémát jelent a városban. A városi tanács korszerűsítette ugyan az óvodákat, de új csoportok nyitására korábban nem volt mód. Néhány hete azután a városi végrehajtó bizottság hosszú évek után két újabb óvodai csoport megnyitásáról határozott.

– Jelenleg mintegy 90 szülői kérelem van a tanácsnál, melyekben a szülők gyermekük óvodai elhelyezését kérik. Az új csoportok nyitásának eddig anyagi akadályai voltak. Nemrég sikerült egymillió hrivnyát visszaigényelni abból a pénzből, amit a járási költségvetésbe fizettünk, így most "jut" pénz új óvodai férőhelyekre – tájékoztat Sztepan Filip, a técsői városi tanács vezetője.

– Van-e akadálya magyar óvodai csoport indításának?

– Elviekben nincs. Amennyiben a szülők igénylik, lesz magyar csoport. Bányász Erzsébet, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség helyi alapszervezetének elnöke az év elején jelezte, több szülő szeretné magyar csoportba íratni óvodáskorú gyermekét. A lehetőség most adott, meg kell szervezni a szülőket és hivatalos formában hangot adni a kérésüknek – mondja a polgármester.

Ellátogattunk abba a két óvodába, ahol a jövőben helyet kaphatnak az új csoportok, ezen belül remélhetőleg a magyar is. A városközponthoz közeli 1. számú óvodában jelenleg 100 gyermek nevelkedik, közülük 43-an szeptemberben iskolába mennek.

– Az óvodaépület lehetőségeit tekintve nálunk egy új óvodai csoport kaphat helyet. Semmi kifogásom az ellen, hogy ez egy magyar csoport legyen. Megítélésem szerint az 5-6 éves korosztálynak lenne célszerű külön magyar óvodai csoportot fenntartani, elsősorban azoknak, akiket a továbbiakban magyar iskolába szánnak szüleik – fejti ki véleményét Natalija Voropajeva, az óvoda vezetője.

Az 5. sz. óvoda négy csoportjában 80 gyermeket gondoznak. "A mi óvodánk minden kényelmet biztosít a kicsinyeknek. A tanács jóvoltából az óvodának van saját kazánja, fűtése-vízellátása, az épület berendezése is korszerű, otthonos. Ahhoz viszont, hogy új csoportokat nyissunk, lakhatóvá kell tenni az óvoda ikerépületét, ami korábban az óvodához tartozott, de később egyéb célokra hasznosították. Ez pénzbe kerül, nem is kevésbe" – mondja Tatyjana Cubera vezetőnő.

A járási oktatási osztály illetékese ugyanakkor meglehetősen szkeptikus a magyar óvodai csoport szükségességét illetően.

– Técsőn korábban volt magyar óvodai csoport, melybe elsősorban nem magyar gyerekek jártak, hanem azon ukrán családok gyermekei, akiket később magyar iskolába szántak – mondja Marija Hercsak főspecialista. – Az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a magyar szülők ukránul, az ukrán szülők magyarul taníttatják gyermekeiket, kezdve az óvodával, folytatva az iskolával. Éppen ezért én nem látom komolyabb szükségességét a magyar csoportnak.

Kaszó Zsuzsanna, az 1. sz. óvoda óvónője tavaly 17 szülő kérelmét gyűjtötte össze és vitte a polgármesteri hivatalba, ám akkor pénzszűkére hivatkozva elvetették a magyar óvodai csoport indítását. Az óvónő szerint vannak olyan magyar gyerekek, akiket éppen a magyar csoport híján nem járatnak szüleik óvodába, mivel szerintük az ukrán nyelvi környezetben a gyerekek nehezebben illeszkednek be.

"Van olyan tanítványom, aki az első osztályban még alig beszélt magyarul, de leérettségizett, és most mikrobiológiát tanul Magyarországon. Óvónői szakképesítésű tanítványaim is élnek Técsőn, akiknek jelenleg nincs munkájuk. Én magyaróvoda-párti vagyok, ha egy mód van rá, csinálni kell!" – mondja Batizi Margit, a Técsői Hollósy Simon Középiskola tanítója.

A járási oktatási osztály illetékese szerint ahhoz, hogy ősztől magyar csoportot nyissanak, a szülőknek legkésőbb április-május folyamán be kellene nyújtaniuk a városi tanácshoz, illetve a járási oktatási osztályhoz az erre vonatkozó kérelmeiket.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség Óvoda Szekciójának vezetője, Gabóda Éva kérdésünkre elmondta, a szövetség üdvözli a técsői kezdeményezést és igény szerint kész szakmai, módszertani segítséget nyújtani a magyar csoport működtetéséhez.

P. Zs.