Rát: Búcsú Szent György tiszteletére

Templomi ünnep Ráton

2004. május 14., 10:00 , 174. szám

Szent György, templomuk védőszentje és pártfogója tiszteletére ünnepi szentmisére gyűltek egybe múlt vasárnap a ráti görög katolikusok.

Az ünnepi szentbeszédet ezúttal Tóth Sándor salgótarjáni plébános atya mondta, aki a hívek figyelmébe ajánlotta: " Jézus ma is azt akarja, hogy az evangélium a szeretet kovásza legyen, s már itt és most átjárja mindnyájunk életét. A mi feladatunk hozzásimulni ehhez az isteni akarathoz és a szentek, különösen Szent György nyomába lépni, akit védőszentünknek, pártfogónknak választottak őseink, és akibe mi is belevetjük minden bizalmunkat."

A zuhogó eső miatt a hagyományokkal ellentétben a körmenet elmaradt, ezúttal az oltári- szentséget vitték körbe a templomban. A hívek elénekelték a pápai himnuszt, éltették a püspök atyát, majd nemzeti himnuszunk eléneklését követően miroválással fejeződött be a búcsú.

B. Zs.