59 gyermek szavalt magyarul Szolyván

Szavalóverseny a szórványban élőknek

2004. május 21., 10:00 , 175. szám

Szolyván harmadik alkalommal rendezett az elmúlt hétvégén "Őrizz meg bennünket..." címmel szavalóversenyt a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ). A szórványban élő magyar gyermekek találkozójának a szolyvai református gyülekezet imaterme adott otthont. A lelkes helyi pedagógusok, vasárnapiiskola-vezetők áldozatos munkájának gyümölcseként az idei versenyen 59 gyermek szavalt magyar nyelven a Latorca völgyében.

Szolyván mindössze néhány éve működik magyar óvodai csoport, és csupán két éve, hogy megnyílt az első magyar tannyelvű iskolai osztály. Nem véletlen hát, hogy a jelenlévő szülők, nagyszülők meghatottan hallgatták a magyarul szavaló gyermekeket.

A Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség képviseletében dr. Gabóda Béla, a zsűri elnöke beszédében kiemelte: bár a magyar nemzetnek történelmi hazáját nem sikerült teljes egészében megőriznie, anyanyelvét máig őrzi. "Ez az évről évre gyarapodó szolyvai versenyzőtábor is annak reményét szimbolizálja, hogy a több mint ezer évig megőrzött magyar nyelv az elkövetkező évszázadokban is tovább élhet" – mondta a zsűri elnöke.

P. Punykó Mária, a KMPSZ szórványprogramjának felelőse, az Irka c. gyermeklap főszerkesztője köszöntőjében elmondta, hite szerint azok a gyerekek, akik a KMPSZ szórványprogramja keretében ma magyar iskolában tanulhatnak, néhány éven belül szüleiket is megtanítják az újratanult nagyszülői anyanyelvre.

Igyekezet és szorgalom tekintetében minden versenyzőt elismerés illet, és tanulónak, tanárnak egyaránt kijár az első helyezés – értékelt a zsűri. A szolyvai kisiskolások között 1. osztály – Skerta Natália (felkészítő tanára Kertész Zsuzsanna), 2. osztály – Kemenyás Tina (Mitro Henrietta) lett a csoportelső; a szolyvai vasárnapi iskolások között Mészáros Edvin (Kertész Zsuzsanna) és Ekman Miklós (Duliskovics Ilona) produkcióját díjazta a zsűri; a bilkei vasárnapi iskola legjobbja Deskó Jusztina lett (felkészítői Gogola István és Gogola Vera).

A KMPSZ jutalomkönyveit és az egyéb ajándékokat P. Punykó Mária és Borbély Ibolya, a Rákóczi Szövetség Beregvidéki Ifjúsági Szervezetének elnöke nyújtotta át a gyerekeknek. A szolyvai kisiskolások végül gyermekdalokkal köszönték meg szüleik és tanítóik szeretetét és odafigyelését.

ferenczi