Don Quijote és Lúdas Matyi egy színpadon

XII. Kárpátaljai Magyar Gyermekszínjátszó Találkozó

2004. május 21., 10:00 , 175. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség és a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség 1992 óta szervezi a Kárpátaljai Magyar Gyermekszínjátszó Találkozót. A színjátszó csoportok egész évben készülnek a rangos megmérettetésre, hogy megmutassák, mire jutottak, és figyelemmel kísérjék a többi színjátszó eredményeit.

A színjátszó csoportok immár hagyományosan a munkácsi városi művelődési házban találkoznak. Így volt ez idén is, május 16-án. A szervezők nevében Gulácsy Géza, a KMKSZ Munkácsi Járási Középszintű Szervezetének elnöke, a KMPSZ alelnöke köszöntötte a megjelent csapatokat, majd a Kárpátalja különböző vidékeiről érkezett tíz gyermekszíntársulat tagjai közel öt órán keresztül "birtokolták" a színpadot, (összesen 129 színészpalánta) számos műfajban próbálva ki tehetségüket, rátermettségüket.

A produkciókat szakértő zsűri, a budapesti Academia Ludi et Artis művészetpedagógiai egyesület tagjai, drámapedagógusok, anyaországi és kárpátaljai szakemberek értékelték. Debreczeniné Kósa Vilma zsűrielnök értékelésében többek között elmondta: "Ma már semmiképpen sem várunk didaktikus témákat a színpadra, mégis örültem a Bátyúi Művelődési Ház csapata által bemutatott Az öregember és a pokróc c. előadásnak, mely jól ábrázolta a generációk közötti kapcsolatokat. Nagy meglepetés volt a sárosorosziak ritmusos-rímes, a commedia dell’arte minden előnyét kihasználó A lónak vélt menyasszony c. produkciója. Érdekes, múltidéző színfoltja volt a találkozónak a Bátyúi Középiskola Gubancok csoportjának Lúdas Matyi-ja és a mezővári Talentum stúdió Két bors ökröcske c. előadása."

A zsűri ezúttal 3 első és 2 második helyezést osztott ki. A győztesek: a Beregszászi Gyermekstúdió Ficseri csoportja, a Talentum stúdió (Mezővári Középiskola) és a Kökörcsin (Sárosoroszi Művelődési Ház). Mindhárom csapat meghívást kapott a magyarországi Tiszasason és Lakitelken június 4-6. között megrendezésre kerülő Tiszamenti Gyermekszínjátszó Találkozóra. Második helyezettek: a Gubancok (Bátyúi Középiskola) és a Csibész család (Homoki Általános Iskola).

Kiemelkedő egyéni alakításáért előadói díjban részesült Balogh Nikolett, Erdős Georgina, Petró István, Pál László, Poloncsák Beatrix, Dér Elek, Juhász László, Plesa Kinga és Lőrincz Zsolt. Plesa Kinga és Erdős Georgina nyáron részt vehet a tatai színjátszó és versmondó táborban. A felkészítő tanárok, rendezők közül Fóri Enikő, Vidnyánszky Józsefné Szabó Éva és Bagu Géza vehetett át oklevelet. A KMKSZ különdíját a mezővári Józan László kapta, aki évek óta aktív résztvevője a színjátszó találkozóknak, és ezúttal a Talentum stúdió előadásának rendezéséből is alaposan kivette részét.

Valamennyi fellépő társulat emléklapot, könyvcsomagot és ajándékokat vehetett át. A rendezvényt a Magyar Köztársaság Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma és a Dorcas Kárpátaljai Segélyszervezet támogatta.

Badó Zsolt