Már csak falunapok lesznek?

Elbírálták az IKA-pályázatokat

Döntött az Illyés Közalapítvány (IKA) központi kuratóriuma a kárpátaljai intézmények által benyújtott, s a csonka kárpátaljai alkuratórium által előzetesen véleményezett pályázatok támogatásáról. A csekély támogatás, vagy annak teljes elmaradása miatt a megszűnés veszélye fenyeget több, a kárpátaljai magyarság szempontjából fontos programot.

Több, korábban az IKA által finanszírozott, a kárpátaljai kulturális rendezvények naptárában immár évek óta hagyományosan szereplő rendezvény lebonyolítása került veszélybe azáltal, hogy az alapítvány kuratóriuma egyáltalán nem vagy csak jelképes összeggel támogatja lebonyolításukat. A viszonylag szerényebb összegek mindenekelőtt az idén az IKA-nak juttatott kisebb költségvetési támogatásnak tudhatók be. Így például a magyar tannyelvű iskolák számára immár évek óta a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség (KMPSZ) által szervezett megyei tanulmányi vetélkedők lebonyolítására a kért támogatásnak mindössze egyharmadát, a tiszapéterfalvai ének-, zene-, néptánc- és kézműves táborra a szükséges összeg mintegy egyötödét, az anyanyelvi Irka tábor szervezésére igényelt pénz valamivel több mint egyharmadát ítélte meg a budapesti kuratórium.

Talán még ennél is nagyobb veszélyt jelent, hogy alig vagy egyáltalán nem részesülnek támogatásban azok a hosszú távú programok és kezdeményezések, melyek a magyar nyelv megőrzését hivatottak elősegíteni a szórványvidékeken, illetve biztosítani a kárpátaljai magyar pedagógusok és értelmiség kinevelését.

Az adatokat elemezve aggodalomra ad okot, hogy a fentebb vázolt gyászos helyzet nemcsak a korábbinál kevesebb szétosztható támogatásnak tudható be, hanem igen nagy mértékben az IKA-nak a pályázatok előzetes véleményezésére hivatott kárpátaljai alkuratóriumában végbement változások következménye. Mint emlékezetes, tavaly az IKA képviselőinek közreműködésével az alkuratóriumot oly módon szervezték át, hogy abban az UMDSZ és társszervezetei jutottak többséghez. Válaszul a KMKSZ és több más szervezet a helyzet rendezéséig felfüggesztette tagságát a testületben, mely így most kizárólag az UMDSZ képviselőiből áll.

Az imígyen teljesen egyoldalúvá vált kuratórium pedig gyakran eleve nem javasolt támogatásra a magyarság számára fontos kezdeményezéseket csupáncsak azért – legalábbis képviselőik nyilatkozatai erre engednek következtetni –, mert azokra szerintük politikai ellenfeleikhez kötődő szervezetek vagy intézmények pályáztak. Alátámasztandó állításunkat, elegendő megemlíteni, hogy a bírálótestület egyetlen forint támogatásra sem tartotta érdemesnek a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolát vagy a KMPSZ által elképzelt és megvalósított, a szórványban élő magyar gyerekek nyelvélesztését, anyanyelvi oktatásának szervezését szolgáló program folytatását, ami az előbbi fokozatos lepusztulásához vezethet, míg az utóbbinak a puszta létét fenyegeti a pénzínség. Csak az IKA irodájának helyzetismeretén múlott, hogy a főkuratórium végül legalább a szórványprogram folytatásához szükséges összeg egyhatodát biztosította.

A megítélt támogatás ugyan önmagában aligha elégséges a szórványprogram hosszú távú fenntartásához, ám az eset jól szemlélteti az alkuratórium körül kialakult helyzetet. Tucatnyi további példával szolgálhatnánk arra vonatkozóan, amikor pályázatokat nem vagy csak nevetségesen kicsiny összegben tartott támogatásra méltónak az IKA jelenlegi csonka kárpátaljai alkuratóriuma, ám e döntéseket a budapesti főkuratórium felülbírálta, azaz az alkuratórium által javasoltnál nagyobb támogatásban részesítette azokat.

A kilencvenes évek közepe, az alkuratóriumi rendszer kialakulása óta nem volt még példa arra, hogy a budapesti főkuratórium ilyen számban bírálja felül – méghozzá pozitívan! – a regionális alkuratórium által hozott döntéseket. A korábbi gyakorlat szerint a főkuratórium mindenkor igyekezett tiszteletben tartani a kárpátaljai alkuratórium véleményét; már csak azért is, mert az gyakorlatilag minden esetben a testület tagjainak konszenzusán alapult, s az évek során döntéseik kirajzolták azt a stratégiai irányvonalat, mely a magyarság számára meghatározó projektek támogatására irányult. Az alkuratórium tavaly őszi kierőszakolt átalakítása ezt az évek során lecsiszolódott rendszert verte szét, egy több éve következetesen megvalósított stratégia gyümölcseit veszélyeztetve.

A pályázatokban érintett, általunk ez ügyben megkérdezett szakemberek és közéleti személyiségek szinte egyöntetű véleménye volt, hogy a kárpátaljai magyarság támogatására szánt alapítványi keret elosztása gyakorlatilag teljesen nélkülözi a szakmaiságot, az egységes stratégiát, s már rövid távon is olyan károkat okoz, melyek helyrehozatala évek munkáját igényli majd.

Szinte mindenki által első helyen említett kifogás, hogy a kurátorok elaprózták a támogatásokat, miáltal azok gyakorlatilag használhatatlanok és várhatóan jelentős hányadban felhasználatlanok is maradnak. A a kárpátaljai véleményezőket nyilvánvalóan az a megfontolás vezérelhette, hogy minél több, általuk arra méltónak tartott személyt és intézményt juttassanak támogatáshoz, még akkor is, ha ez a támogatás csupán jelképes.

Aligha képzelhető el ugyanis viszonyaink ismeretében, hogy amennyiben például egy állami iskolának az általa számítástechnikai eszközökre kért támogatásnak csupán ötven százalékát ítélik meg, elő tudja teremteni a hiányzó összeget. Ismerve az alapítvány szigorú elszámolási szabályait, melyek a megítélt támogatásnak a pályázatban megjelölttől eltérő hasznosítását csupán külön engedéllyel teszik lehetővé, valószínűsíthető, hogy a példában szereplő pénzösszeg felhasználás nélkül származik majd vissza az alapítvány számlájára, illetve nem az eredeti célnak megfelelően lesz felhasználva. Az ilyen és ehhez hasonló pályázatokra ugyancsak tucatszám hozhatnánk fel példát.

Értetlenül állnak a csalatkozott pályázók az előtt is, hogy az alkuratórium miért támogatta olyan szokatlanul nagy számban állami, önkormányzati intézmények pályázatait. Nem mintha bárki kétségbe kívánná vonni például a községi falunapok megrendezésének szükségességét, vagy az (állami) iskolai sportszerek beszerzésének megalapozottságát – szegények vagyunk, minderre szükségünk van. Ugyanakkor – mutatnak rá számosan – ezzel az alkuratórium tagjai jobbára állami feladatokat vállaltak át a kuratóriumi keret és az ukrán állam által nem támogatott, a magyarság számára viszont kiemelten fontos projektek rovására.

Mindennek hátterében pedig szinte lehetetlen nem politikai érdekeket feltételezni, amikor például az állami, illetve önkormányzati tulajdonban lévő, s köztudottan szociáldemokrata elkötelezettségű Beregi Hírlap című lapot számottevő támogatásra javasolja a kárpátaljai alkuratórium, miközben a hagyományos Abacus matematikatábort, mely évente több mint 100 gyermek számára biztosít hasznos kikapcsolódást, vagy a tiszaújlaki magyar iskola évek óta húzódó építését 0 forintra "értékeli". (Megjegyzendő, hogy az IKA főkuratóriuma mindkét említett alkuratóriumi döntést felülbírálta, s ha nem is elégséges, de számottevő támogatást ítélt meg.)

ntk