Bikini-koncert élőben!

Már készülődnek az Arénára

2004. június 4., 10:00 , 177. szám

Az immár hagyományosnak számító ARÉNA sátortábor minden nyáron több ezer fiatalt mozgósít már negyedik esztendeje. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezetének (KMKSZ ISZ) szervezőgárdája az idei nyárra is tartogat meglepetéseket a benei Borzsa-parton.

– A IV. Aréna sátortábor augusztus 5-9. között várja a szórakozni, pihenni, ismerkedni, bulizni vágyó fiatalokat – tájékoztat Mester András, a KMKSZ ISZ elnöke. – Az elmúlt évekhez képest bővül a programkínálat. Az is jó hír, hogy tovább tart a rendezvény, hisz míg korábban az utolsó nap, a vasárnap tulajdonképpen a táborzárásra szolgált, most az is teljes értékű tábornap lesz, sőt akkorra tervezzük a legnagyobb bulit, a Bikini együttes élő koncertjét. Ami a sztárvendégeket illeti, az idei alkalomra a Kozmix, a Nox, a Fankadeli, a V-tech együttesekkel kötöttünk szerződést, valamint amatőr zenekarok is fellépnek. A négy nap során egy rodeóbika várja a bátor jelentkezőket, ismét lesz járások közötti vetélkedő, tájékozódási verseny, szépségverseny fiúknak és lányoknak, dj-verseny, és természetesen nem marad el a közkedvelt iszapbirkózás sem.

– A korábbi évek tapasztalatai alapján terveznek-e változtatásokat?

– Idén szeretnénk a korábbiaknál is jobban bevonni programjainkba a táborlakókat. Ennek érdekében az információkat "kiviszszük" egyenesen a sátrak közé, hogy ne nekik kelljen megkeresniük azt. Május 20. és június 15. között elővételben 40-45 hrivnyáért juthatnak hetijegyhez az érdeklődők. Ezzel kapcsolatban részletesebb információval a mindenütt kiragasztott plakátjaink szolgálnak majd. (További információ: 00-380-3141-24907, E-mail: kmkszisz@kmtf.uz.ua) Június 16. és július 23. között a hetijegyek 50-55 hrivnyába kerülnek majd, a helyszínen pedig a hetijegyet 70, a napijegyet 25 hrivnyáért válthatják meg.

A vasárnapi belépőjegy a Bikini-koncert iránti várható nagy érdeklődés miatt csak 10 hrivnyába kerül majd. Beregszászban a Bocskai út 30. alatti Kulcs ingatlanközvetítő irodában is vásárolhatnak az érdeklődők az eddigiektől eltérően névre szóló, regisztrált jegyeket. Idén egyébként csak 16 éven felüli fiatalok lehetnek a tábor lakói, a fiatalabbak kizárólag szülői kísérettel és nem szülői beleegyezéssel lehetnek jelen! Ami a lebonyolítást illeti, további újdonság, hogy korábbi tapasztalatainkból okulva, a sátorállítást a tábor területén csak a nyitás napjától, azaz augusztus 5-től engedélyezzük.

– Sikerül fejleszteni az infrastruktúrát?

– Igen. Tovább fejlesztjük a zuhanyozót, javul az ivóvízellátás, s a színpad bővítését is tervezzük.

F. K.