Varsói diákok a beregszászi főiskolán

Ahol kötelező tanulmány a posztszovjet térség

2004. június 4., 10:00 , 177. szám

Múlt héten 44 diák érkezett Beregszászba Engelmayer Ákos egykori varsói magyar nagykövetnek, jelenleg a Varsói Egyetem tanárának vezetésével, hogy találkozhassanak a kárpátaljai magyar kisebbség képviselőivel, megismerkedhessenek sajátos helyzetünkkel és problémáinkkal.

A Varsói Egyetemen működik a "Kelet-Európai Stúdium" nevű elit tanszék, amelyre az egyetem diákjai harmadév után felvételizhetnek, ám hallgatóinak nagyobb része posztgraduális képzésben tanul, illetve külföldi ösztöndíjas. A tanszéken a képzés két évig tart és önálló diplomát ad. A két év alatt három irányban lehet szakosodni: vannak, akik Közép-Európával és a Balkánnal, mások a volt Szovjetunió országaival, és olyanok is, akik Közép-Ázsia országaival foglalkoznak. A hallgatók számára évente egy-két kötelező tanulmányutat is szerveznek. Így eljutottak már a hallgatók Kelet-Ukrajnába, a Kalinyingrádi területre, Erdélybe, Fehéroroszországba, s most, nyugat-ukrajnai útjuk keretében hozzánk, Kárpátaljára is.

A most Beregszászban járt diákok között a lengyeleken kívül volt magyar, csecsen, azerbajdzsán, grúz, litván, román, fehérorosz és ukrán nemzetiségű is, továbbá elkísérte őket a bajorországi regensburgi egyetem 11 politológus hallgatója is. A vendégek ungvári programjukat követően Beregszászban, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán meghallgatták Kovács Miklósnak, a KMKSZ elnökének előadását a kárpátaljai magyarság jelenlegi helyzetéről, beszélgettek a főiskola diákjaival, végül megtekintették Beregszász nevezetességeit.

Badó Zsolt