A belügyminisztériumnak van magyarázata

Munkácsi polgármester-választás

2004. június 11., 10:00 , 178. szám

Mint arról előző számunkban beszámoltunk, múlt kedden Nyina Karpacsova, az ukrán Legfelsőbb Tanács emberjogi biztosa a parlament előtt felolvasta Mihajlo Dzsumelja munkácsi rendőrőrmester nyilatkozatát, aki a munkácsi polgármester-választást (április 18.) követő éjszakán a városházán teljesített szolgálatot, s tanúvallomásával arra utalt, hogy a szavazólapok elrablását megelőzően felettesei parancsára hagyta el őrhelyét az épületben. Nem sokkal ezután a belügyminisztérium közleményben reagált az elhangzottakra.

A belügyminisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős osztályának közleménye, melyet a Korreszpondent.net internetes hírújság idéz, hangsúlyozza, hogy a Dzsumelja nyilatkozatában foglalt tényeket már megvizsgálták.

Mint rámutatnak, semmilyen jogszabály nem kötelezi a milíciát a választási okmányok őrzésére és védelmére. A munkácsi városi belügyi osztály csupán a megbízott polgármester kérésére állított szolgálatba pótlólagos járőröket, biztosítandó a közrendet a választási kampány idején. Április 19-én este hat óra körül, miután a választás gyakorlatilag befejeződött, a munkácsi belügyi osztály vezetőjének parancsára a közrend biztosítását szolgáló fokozott intézkedéseket a normális szintre csökkentették. Ekkor abban a helyiségben, ahol a szavazólapokat őrizték, működött a riasztóberendezés, s az épületben tartózkodott az őr is.

Ebben a helyzetben a milícia munkácsi járási osztályának a közrendért felelős helyettese úgy határozott, hogy a polgármesteri hivatal környékének felügyeletét erősíti meg. Éppen ezért vezényelték Dzsumelja rendőrt is a főkapuban szolgálatot teljesítő egység megerősítésére. Ily módon – mutat rá a közlemény – a milícia munkatársai hivatali jogkörüknek megfelelően, a szolgálati helyüket képező területen a közrend reális helyzetét felmérve cselekedtek.

A továbbiakban a közlemény emlékeztet, hogy május 30-án őrizetbe vettek egy személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze lehetett a választási okmányok elrablásához. Az ügyben folytatódik a nyomozás, melyet a legfőbb ügyészség felügyel. A Korreszpondent.net szerint korábban a belügyminisztérium kárpátaljai megyei főosztályán is közölték, hogy a szavazólapok elrablásának gyanújával őrizetbe vettek egy büntetett előéletű munkanélküli munkácsi lakost, aki önként jelentkezett a rendőrségen.

Az őrizetes sajtójelentések szerint elmondta, ártalmatlanná téve az őrt, a rendőrség távollétét kihasználva törték fel társával annak a helyiségnek az ajtaját, ahol a választási dokumentumokat tárolták, s onnan mintegy ötezer szavazólapot vittek magukkal, melyeknek egy részét a helyszínen semmisítették meg, egy másik hányadát pedig a városszélen, a Latorca partján égették el.

A RIO c. ungvári hetilap ugyanakkor felhívja a figyelmet arra, hogy az Ukrajinszka Pravda internetes kiadvány szerint a milícia máris hangsúlyozza, miszerint a bűncselekmény megrendelőit nem lesz könnyű megtalálni, mivel az őrizetes aligha ismeri őket, a másik elkövető pedig, a gyanúsított elmondása szerint, még május 10-én súlyos betegségben, tüdőbajban hunyt el.

ntk