Hírek

2004. június 25., 10:00 , 180. szám

Több a kisvállalkozó

Tovább nőtt a kisvállalkozások száma az idén Kárpátalján, számuk mostanra elérte a 6574-et. A megyében működő kis- és középvállalkozások 77 ezer főt foglalkoztatnak, s ezek adták az év első felében a régióban előállított termékek, itt nyújtott szolgáltatások 19%-át. A megyei vállalkozásfejlesztési főosztály közlése szerint a működő kisvállalatok zöme Ungváron, Beregszászban, Huszton, Munkácson és Csapon összpontosul. Gyarapodott az idén az egyéni vállalkozások száma is, amelyekből június elején 38,5 ezret tartottak számon. Ez 27,5%-os növekedést jelent az elmúlt év azonos időszakához képest. Az egyéni vállalkozók az év első öt hónapjában 18 millió hrivnyát fizettek a megyei költségvetésbe, ami 30%-os emelkedést jelez a múlt esztendőhöz képest. Saját vállalkozás beindításához ebben az évben 503 munkanélküli kapott egyszeri támogatást. Gondot jelent viszont, hogy csak 5%-kal csökkent a múlt évhez viszonyítva a veszteséges kisvállalkozások aránya.

Nem termelnek a farmergazdaságok?

Az Ungvári járásban bejegyzett 264 farmergazdaságnak alig 10%-a működik. A járási állami közigazgatási hivatal adatai szerint a farmergazdaságok zöme még 100 hrivnya adót sem fizetett be idén a költségvetésbe. Ez a tény is nehezíti a költségvetési bevételekre vonatkozó előirányzat teljesítését, jóllehet azt az év első öt hónapjában, még ha a vártnál gyengébben is, de sikerült teljesíteni - közölte a múlt héten Szerhij Laponog ungvári járási vezető. Hozzátette: a járás 13 községi tanácsa nem birkózott meg a helyi költségvetés feltöltésének feladatával. Mint elmondta, sok településen a földilletéket a tulajdonosok mindössze 10-12%-a fizette be. Ezenkívül 139 vállalkozás nem is tervezett semmilyen bevételt erre az évre - állapította meg Laponog.

Bevásárlóközpontok épülnek

Kárpátalján a megyei hatalom úgy akarja meglovagolni a szomszédos országokból felénk megindult bevásárlóturizmust, hogy a költségvetési bevételek növelése érdekében támogatja szupermarketek és raktáráruházak létesítését a határ közelében. Mint ismeretes, az Európai Unió bővítése után jelentősen megnőtt azoknak a magyar és szlovák állampolgároknak a száma, akik - kihasználva a számukra biztosított vízummentességet - Kárpátaljára jönnek főként élelmiszereket, dohányárut és üzemanyagot vásárolni. A megyei vezetés azt ígéri, nem engedi meg, hogy a megnövekedett kereslet élelmiszerhiányt vagy áremelkedést idézzen elő. Ugyanakkor segíteni kívánja azokat a befektetőket, akik áruházakat szeretnének építeni.

N. J.