A tavalyinál is kevesebb a gomba

Két gombamérgezéses eset az év első felében

2004. július 9., 10:00 , 182. szám

Tavaly, mint emlékezetes, az aszályos időjárás folytán gyenge "termésre" panaszkodtak a gombázók, ami természetesen felsrófolta mind a piacokon, mind az útszélen árult gomba árát. Idén nem panaszkodhatunk különösebben a csapadékhiányra, ennek ellenére a gombázók szerint a tavalyinál is kevesebb a gomba erdőinkben.

Az árusok elmondása szerint idén a felhozatal a tavalyinál is szegényesebb, ami a piac alaptörvényei szerint a megfelelő kereslet miatt a gomba árának jelentős növekedéséhez vezetett. Ráadásul árfelhajtó hatása mutatkozik annak is, hogy a bevásárolni érkező magyar állampolgárok is keresik a gombát. A beregszászi piacon idén lényegesen kevesebb a gombaárus, elvétve hozzák csak fel az általuk szedett gombát a gúti lakosok, s míg tavaly még 1,5-2 liternyi tinórut árultak 13 hrivnyáért, idén már egyliternyi gomba kerül 10-15 hrivnyába. Jelentősen megnőtt a szárított tinóru ára is: háromliternyi tavaly még 45 hrivnyába került, idén viszont 60 hrivnyát is elkérnek érte. A galambgomba csomójának 3-5 hrivnya az ára, az elvétve előforduló keserű-, illetve őzlábgombából 5-8 hrivnyába kerül néhány kalap.

Az utóbbi években Kárpátalján csökken a gombamérgezéses esetek száma. A múlt év első felében például egyetlen gombamérgezéses esetet sem regisztráltak a megyében, s bár a második fél évben 18 esetet jegyeztek fel, egyik sem volt végzetes kimenetelű. Mint Zinovij Pidliszkij, a megyei KÖJÁL helyettes főorvosa a Kárpátaljának elmondta, az idei év első hat hónapja során két gombamérgezés történt, szerencsére egyik sem bizonyult életveszélyesnek.

B. J. - F. K.