UNE: mégsem indul magyar csoport a történelemkaron

Ha július, akkor felvételi

2004. július 9., 10:00 , 182. szám

Az Ungvári Nemzeti Egyetem (UNE) felvételi bizottsága június 23. és július 8. között fogadta az egyetemre jelentkezők felvételi kérelmeit. Mint megtudtuk, a Kárpáti Igaz Szóban megjelentekkel ellentétben, az egyetem történelemkarán mégsem indul idén magyar csoport.

Arra vonatkozóan, hogy milyen nyelven folyik majd a vizsgáztatás, Horváth András professzortól, a felvételi bizottság felelős titkárától kértünk felvilágosítást. "Azok a diákok, akik magyar tannyelvű iskolában érettségiztek, saját kérésükre az ukrán nyelvi tesztfeladatok helyett magyar nyelvi feladatokat oldhatnak meg. A szaktantárgyak esetében (pl. biológia, fizika, matematika) azonban a felvételi tesztsorok ukrán nyelvűek, ezek szakfordítását a vizsga idején nem tudjuk garantálni. Szeretném felhívni a felvételizők figyelmét, hogy a vizsgakérdésekre adott válaszokat nem kell szövegesen kifejteni. A tesztben szereplő kérdésekhez néhány választ is rendeltek, így a vizsgalapon csak a helyes válasz sorszámát kell feltüntetni. Az egyetemen az oktatás kizárólag ukrán nyelven folyik (kivéve a magyar és a román szakot), ez benne van az alapszabályban. Aki tehát az egyetemen szeretne továbbtanulni, annak bizonyos fokú nyelvtudásra mindenképpen szüksége van a boldoguláshoz" – mondta el a felelős titkár.

Korábban a sajtó arról számolt be, hogy az UNE történelemkarán ősztől magyar csoport indul. Ugyanakkor Igor Lihtej docens, a történelemkar dékánhelyettese a Kárpátalja kérdésére ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott, hogy az egyetem nem indít önálló magyar csoportot, az azonban igaz, hogy az idei tanévben a történelemkaron pótlólagos helyeket biztosítanak azoknak a diákoknak, akik magyar tannyelvű középiskolát végeztek.

Június végén Ukrajna Oktatási és Tudományos Minisztériuma meghatározta az UNE számára azt a diáklétszámot, akiknek a tanulmányait az állam finanszírozza. Ezt követően az egyetem felvételi bizottsága döntött arról, hogy a 2004-2005-ös tanévre a történelem szakra felvételiző magyar diákok számára plusz tíz "fizetetlen", azaz államilag finanszírozott helyet biztosít.

"Az idén felvételt nyert magyar diákok az általános alapokon folytathatják egyetemi tanulmányaikat, azaz az oktatás nyelve számukra is az ukrán lesz, akárcsak a többi hallgatónk esetében. A továbbiakban természetesen születhet olyan döntés, hogy ezek a fiatalok a harmadik évfolyamtól kezdve szaktanfolyamok keretében nagyobb óraszámban tanulhatják majd Magyarország történelmét. A magyar diákok egyébként évek óta érdeklődnek a történészképzés iránt, évfolyamonként 5-6 magyar hallgatónk is van" – tájékoztatott Igor Lihtej.

Az ungvári egyetemen tavaly az ukrán nyelv és irodalom szakon biztosítottak 10 póthelyet állami finanszírozású képzésre a magyar iskolák végzőseinek. Az adott szakra mindenki azonos feltételek mellett felvételizett, ugyanakkor valamennyi, a képzésre jelentkező (összesen 14) magyar diák felvételt nyert.

A történelem szak póthelyeire jelentkezőknek célvezénylést kell kapniuk a megyei állami adminisztráció oktatási főosztályától.

P. Zs.