Aknaszlatina-Tiszaújlak: Öt lány és egy 10 éves fiúcska is lekerekezett a Turulhoz

2004. július 23., 10:00 , 184. szám

Immár hagyomány, hogy Aknaszlatináról kerékpárosok is érkeznek a Tiszaújlak és Tiszabökény határában szervezett Turul-ünnepségre, s így volt ez múlt vasárnap is. Tokár Károly (Katyó) ultramaratonista vezetésével ezúttal 11 fiatal vállalkozott rá, hogy Aknaszlatináról indulva kerékpáron teszi meg az utat a Tisza-parti juliálisra.

Ezúttal sajnos útközben két kerékpár is felmondta a szolgálatot, így a bringa-különítmény csak kora délután ért célba. A fiatalok - köztük öt leány - a nagy hőség ellenére jól viselték a 220 kilométeres táv jelentette megpróbáltatásokat. A nap hőse azonban kétségkívül az a 10 éves Mészáros Szergej volt, aki két "elalélós" holtpont dacára szerencsésen teljesítette a táv nagy részét.

-nagy-