Csak vízummal Romániába

Meghívóval olcsóbb

2004. július 23., 10:00 , 184. szám

Folyó év július 16-tól Románia vízumkötelezettséget vezetett be Ukrajnával szemben. Döntését Bukarest az Európai Unió (EU) követelményeivel indokolja, melyhez 2007-ben szándékozik csatlakozni az ország.

A román külügyminisztérium ígéretei szerint a vízumokat két-három nap alatt megkapják az igénylők. Jelenleg Románia kijevi nagykövetségén, valamint csernyivci és odesszai konzulátusain lehet vízumot igényelni. Információink szerint ezen kívül konzuli iroda felállítását tervezik a jövőben Kárpátalján is.

Ivan Barancsik, az ukrán külügyminisztérium megyei képviselete vezetőjének tájékoztatása szerint az egy hónapi ott-tartózkodásra feljogosító vízumért 35 USA-dollárt kell fizetni, továbbá 3 USD konzuli illetéket. A félévente 90 napos tartózkodást lehetővé tévő, többszöri beutazásra feljogosító vízum ára 70 USD.

A nagyszőlősi, huszti, técsői és rahói járási lakosoknak ugyanakkor mindössze 7 USD-t kell fizetni a vízumért abban az esetben, ha közjegyző által hitelesített rokonlátogatásra szóló meghívóval rendelkeznek, melyben fel kell tüntetni az ott-tartózkodás időpontját, valamint a romániai tartózkodás finanszírozásának forrásait.

További hasznos tudnivaló, hogy nem engedik be Romániába azokat az ukrán állampolgárokat, akik nem rendelkeznek legalább 100 euró készpénzzel, azaz az egynapi tartózkodásra számított összeggel.

Baráth József