ARÉNA: buli, szórakozás és pihenés a Borzsa-parton

Irány az ARÉNA!

2004. július 30., 10:00 , 185. szám

A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ifjúsági Szervezete (KMKSZ ISZ) és a Fesztivál programiroda szervezésében augusztus 5-9. között a benei Borzsa-parton immáron negyedszer kerül megrendezésre az ARÉNA 2004 Fesztivál. A legfontosabb tudnivalókról Mester Andrást, a KMKSZ ISZ elnökét faggattuk.

– Milyen programokra számíthatnak az ARÉNÁ-ba készülő fiatalok?

– A táborban a megnyitó napján, augusztus 5-én reggel 6 órától foglalhatnak sátorhelyet vendégeink, korábban semmi esetre sem. Hivatalosan a tábor este 7.00 órától veszi kezdetét, majd kivetítőn láthatják a korábbi évek táborainak legjobb perceiből szerkesztett összeállítást Best of Aréna címmel. Az este folyamán fellép a Kozmix együttes, valamint nagyszabású favágóversenyre is készülünk. Egyébként a hét folyamán ellátogat még hozzánk Magyarországról a Fankadeli, a NOX, a V-tech csapata, valamint vasárnap este élőben koncertezik a Bikini együttes.

Ezenkívül a tábor ideje alatt több amatőr zenekar is fellép majd Csapról, Ungvárról, Nagyszőlősről. Újdonságnak számít a programban, hogy lesz filmvetítés, az egyik sátorban éjszakánként filmeket nézhetnek a táborlakók. A tábor életével, rendezvényeinkkel kapcsolatos információkat igyekszünk "kivinni" a sátrak közé, hogy mindenki tájékozódni tudjon arról, mi történik éppen, mire készülünk. Sportrendezvényekből sem lesz hiány: strandröplabdával, strandfocival, sakk-, horgász- és tájékozódási versenynyel, valamint szabadtéri aerobikkal szolgálunk a mozgásra vágyóknak. Az egyik sátorban három testfestő várja majd az érdeklődő fiatalokat, a salánki Kész Barnabás és csapata pénteken íjászbemutatót tart, az ínyencek pedig bográcsfőző- és sörivóversenyen vehetnek részt. Természetesen idén sem maradhat el a szépségverseny, az iszapbirkózás és a már hagyományosnak számító motoros bemutató.

– Melyek a legfontosabb tudnivalók azoknak, akik ellátogatnak a táborba?

– Akik sátorozni jönnek, mindenképpen hozzanak magukkal megfelelő felszerelést, hálózsákot, mivel erről mindenki önállóan gondoskodik. A tábor területére romlandó élelmet behozni tilos. Természetesen az eddigi évekhez hasonlóan a résztvevők most is megrendelhetik majd a helyszínen a húst, kenyeret, zöldséget.

A tábor struktúrája ugyanolyan, mint tavaly volt, a résztvevők sátrai ugyanazon a helyen lesznek felállítva, s a színpad elhelyezése sem változik. A zuhanyzókat ugyanakkor új fülkékkel bővítettük. A biztonságról egy ungvári őrző-védő cég, valamint a helyi rendőrség gondoskodik. Autóval egyáltalán nem lehet majd behajtani a tábor területére, aki járművel érkezik, az a szomszédos traktorpark területén parkolhat, de ott nem vállalunk felelősséget az autókért. Július 23-án a falvakban lezárult a jegyek elővételben történő értékesítése, de a beregszászi Görbe utca 6. szám alatti irodánkban továbbra is vásárolhatnak jegyeket az érdeklődők. Aki csak vasárnap szeretne kilátogatni az Arénába, az esti Bikini-koncert miatt, annak mindössze 10 hrivnyát kell fizetnie a belépőért.

F. K.