2004. augusztus 27.

2004. augusztus 27., 10:00 , 189. szám

"Márpedig a sáfároktól elsősorban azt követelik, hogy mindegyikük hűségesnek bizonyuljon." 1Kor 4,2

Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban! Sokszor nem értjük már a régies kifejezéseket, mint a sáfár, pedig fontos az, amit a Biblia erről tanít. Ebben az igében van szó a hűségről, a sáfárról, de egyiknek sincs értelme anélkül, hogy beszéljünk a gazdáról. Pál úgy beszél Jézusról, mint aki Úr. Ő az Úr, és számomra az Ő szava parancs. Nem azért, mert erre kényszerít, én önként döntöttem így. Miért? Mert meggyőzött arról, hogy Ő mindig igazat mond és javamat akarja. Bolond lennék, ha nem reá hallgatnék. Csak szóljon bele nyugodtan az életembe, mondja meg, hol lesz a helyem, és mi a jó nekem. Micsoda kiváltság, hogy ilyen tanácsadónk lehet. Ráadásul Ő az, akinek adatott minden hatalom mennyen és földön. Azt mondja a Biblia, hogy az Úr Jézus a benne hívőket sáfárokká teszi. Mindnyájunkra rábíz bizonyos értékeket, és felelősek vagyunk, hogy mit teszünk azzal. Egyszer majd el kell számolnunk.

A hívő ember ebben a gazdagságban él, hogy nekem szinte semmim nincs, de adott nekem sok értéket az én Uram, hogy azokkal mások javára szolgáljak. Az ige azt mondja, hogy a sáfároktól egy valami feltétlenül megkívántatik: mindegyik hűséges legyen. A hűség azt jelenti, hogy az Istentől kapott értékeket arra használjuk, amire Ő adta. Most ezt hozza elénk Isten, hogy akkor leszünk hű sáfárai a mi szerető Jézusunknak, ha mindazt, amit tőle kaptunk, arra használjuk, amire adta. Ez mit jelent? Egy példát hadd említsek. Mindennap kapunk huszonnégy órát. Ezt az időt nem mi biztosítjuk magunknak. Ő az idő Ura, és majd Ő szab véget is a mi földi életünknek. Mindennap huszonnégy órát ad valamilyen célra. Arra használjuk-e? Könnyű az időt eltékozolni, s közben mulasztásaink halmozódnak. Akiben tudatos, hogy az idő ajándék, nagyon nagy dolog. Mindennek rendelt ideje van - olvassuk a Bibliában. Isten akarata, hogy rend legyen az életünkben, ne rohanás és türelmetlenkedés. Mert ezekhez könnyen hozzászokunk.

Isten szeret minket annyira, hogy leleplezi az összevisszaságainkat. Tudatosítsuk magunkban, hogy az idő az Ő ajándéka. Tetszik, nem tetszik. Tessék meghosszabbítani, vegyen valaki pénzért még időt. Nem lehet. Hű sáfár vagyok, ha eszembe jut, hogy melyik idő mire való, és kész vagyok arra használni. Kedves az a kis gyermekének, amelyik így kezdődik: "Nem az enyém a napom, ajándékba kapom." Tudatos-e ez bennünk? Mindnyájunknak adott valamit Isten. De ennek is tudatosnak kell lennie. Nincs mindnyájunknak szép hangunk és jó hallásunk. Van más. De azt használjuk! Ha Ő jónak látja, majd egyszer elhangzik: "Jól van, hű és bölcs szolgám. Hű voltál a kevésen, sokra bízlak ezután." És folytatódik a mondat: "Menj be a te Uradnak örömébe." A mi hűségünknek a Jézus hűsége a forrása, és Ő mindvégig hű marad. Légy hát te is hű sáfára az Úrnak mindhalálig, és néked adatik az életnek koronája. Ámen.

Cseresznye Albert