Csökkent a bűnözés

2004. augusztus 27., 10:00 , 189. szám

Csökkent a bűnözés Kárpátalján az idei év első hét hónapjában - közölte Vaszil Varcaba, a megyei belügyi főosztály vezetője a múlt héten, amikor a megye kormányzójával és főügyészével találkozott. A milíciaparancsnok jelentése szerint az említett időszakban felére csökkent a halálos kimenetelű súlyos testi sértések és harmadával a közönséges bűncselekmények száma. A bűnüldöző hatóságok minden gyilkosság, erőszakos nemi közösülés és halálos kimenetelű testi sértés elkövetőjét felderítették - tette hozzá. Varcaba azt is elmondta, hogy komoly lépések történtek a drogterjesztés megakadályozása érdekében, amit az is jelez, hogy 116 ezzel kapcsolatos bűnvádi eljárás indult, illetve felszámoltak 2 szervezett bűnözői csoportot és egy kábítószerek előállítására szolgáló laboratóriumot. Ugyanakkor kiemelte, hogy a múlt év azonos időszakához képest az idén több volt a gazdasági bűncselekmény.

Nagy János