Elnökválasztás: A jelöltek nem tudnak újat mondani

Élesedik a hatalom–ellenzék párharc

2004. szeptember 10., 10:00, 191. szám

Az ukrán politika legfőbb beszédtémája továbbra sem az, ami van, hanem az, ami lehet. A kampányok, amelyeket az esélyes (Juscsenko, Janukovics) és számottevő (Szimonyenko, Moroz) jelöltek folytatnak, alig képesek komolyabb érdeklődést kiváltani.

A fővonalat a hatalom–ellenzék párharc adja, ám annak főszereplői nem tudnak újat mondani. Juscsenko és Janukovics programját akár ki is lehetne cserélni, mert mindkettő kerüli, hogy a közvélemény megosztására alkalmas kérdésekben (európai vagy orosz orientáció, nyelvkérdés, történelmi múlt megítélése stb.) bármi egyértelműt mondjon. Juscsenko a romlott hatalom leváltásával kampányol, Janukovics meg azzal, hogy helyette miniszterelnöki minőségében nyújtott teljesítménye beszél, valamint az adminreszursz. Így aztán központi beszédtémának marad a dilemmázás arról, elcsalják-e a választásokat és hogyan; valamint az ehhez kapcsolódó másik kérdés, hogy amennyiben elcsalják, bekövetkezik-e a grúz variáns.

A kampány során adódó legélesebb pengeváltások is rendre ezt a témakört érintik, ezt tartják életben. Az élesebb momentumok Juscsenkóhoz kötődnek; nem annyira a kampányához, mint inkább a személyét ért inzultusokhoz. Hol megfigyelik, hol teherautó próbálja leszorítani az útról a kocsiját, hol pedig bandaháborúban elkövetett robbantást próbálnak a nyakába varrni.

A sémák ismerősek az ukrán és az orosz politikai közelmúltból. A KGB még a szovjet időszakban használta a politikai gyilkosság elkövetésének teherautós módszerét. Ezek után nem csoda, hogy V. Csornovil RUH-vezér halálát a mai napig csak kevesen tartják véletlen balesetnek. Juscsenko népszerűségének sem ártott, hogy a hatalompárti tömegtájékoztatás az elnökjelölt arrogáns viselkedése áldozatának próbálta feltüntetni azt a teherautósofőrt, akinek a testőrök nem engedték meg, hogy az ellenzéki elnökjelölt autója elé vágjon.

Emlékezhetünk: Putyin első megválasztásakor az orosz államelnöki posztra ugyancsak jól jött, hogy annak idején levegőbe repült két bérház Moszkvában. A kijevi piaci robbantás jóval kevesebb áldozatot követelt, mint a moszkvai esetek, de a villámgyorsan elfogott tettesek hozzákötése az ellenzék favorit elnökjelöltjéhez még annál is hiteltelenebb, mint az a kísérlet az 1998-as elnökválasztáskor, hogy Olekszandr Moroz nyakába varrják a Vitrenko ellen elkövetett gránátos merényletet.

A Juscsenko-ellenes provokációk jogosan vetik fel a hatalom berkeiben kimunkált vészforgatókönyvek meglétét, amelyek célja a választások számukra esetleg kedvezőtlen eredményének erőszakos manipulációja vagy felülírása. Másfelől a provokációk végrehajtása olyan alacsony szakmai színvonalat jelez, ami megkérdőjelezi a kitervelők és a végrehajtók hozzáértését. A Juscsenkót megfigyelő rendőröket például valamennyi technikai eszközükkel és a jogtalan megfigyelést elrendelő paranccsal együtt fülelték le a Krímen. A megfigyelés tényét így nem lehetett tagadni, ahogyan azt Gongadze rendőrségi megfigyelésének esetében tették 2000-től 2004-ig. A magyarázat, amely szerint a megfigyelők vigyáztak az elnökjelöltre, általános derültséget váltott ki.

A legvalószínűbb magyarázat a történésekre az, hogy a hatalom maga sem döntött még arról, hogy mit tegyen. Egyik részük ugyanis, élén Janukoviccsal, abban reménykedik, hogy a standard adminreszurszos módszerek is elegendőnek bizonyulnak a győzelemhez. Ennek az irányzatnak a kulcsfigurája alighanem Pincsuk, Kucsma elnök veje, a dnyepropetrovszki csoportosulás feje, aki közvetítő szerepet játszott az amerikai hatalom irányában. Úgy tűnik, a jenkik rajta keresztül győzték meg a Garantálót, hogy ne vágjon neki harmadszor is az elnökválasztási kampánynak. Az ő nyilvános szóvivője Tihipko nemzeti banki elnök, Janukovics kampányfőnöke. (Képzeljük el a magyar vagy az amerikai jegybank elnökét ilyen szerepben!) Tihipko volt az egyébként, aki nemrég odáig ment, hogy a túlbuzgó – az adminreszurszot túl szemérmetlenül bevető – helyi apparatcsikokat nevezte a hatalompárti kampány fő kártevőinek.

A héja szerepet alighanem az elnöki adminisztráció feje, Viktor Medvedcsuk, Ukrajna első számú krízismenedzsere játssza. Ő állhat az erőszakszervezetek (ügyészség, rendőrség, titkosszolgálat) vezetőinek nyilatkozatai mögött, amelyek az ellenzéket vádolják felkelés előkészítésével választási vereségük esetére. Úgy tűnik, ez a szárny a közvélemény-kutatási eredményekből nem azt tartja a legfontosabbnak, hogy Janukovics egyre közelít Juscsenkóhoz a népszerűséget tekintve, hanem hogy még mindig nem érte utol, s a választások első fordulójáig nagy valószínűséggel már nem is fogja.

Nekünk, Ukrajna egyszerű polgárainak, akik nem tudunk vészforgatókönyvet írni arra az esetre, ha a választási eredmények nem a szájunk íze szerint alakulnak, vagy arról, hogyan robbantsunk ki felkelést, ha elcsalnák a választásokat, marad a remény, hogy ezek a forgatókönyvek az íróasztalfiókokban maradnak.

Sz. K. M.