Ha egyszer majd megöregszünk

Október 1. – az idősek világnapja

Kárpátalja felnőtt lakosságának közel egynegyede idős ember. E generáció nagy részének nincsenek pénztartalékai, a nyugdíjból élők zöme kényszer-nélkülöző. A szerencsésebbek számíthatnak felnőtt gyermekeik, hozzátartozóik segítségére, ám sokan vannak, akik magányosan, minden támasz nélkül küzdenek az öregkor megpróbáltatásaival.

Arról, hogy túl a nyugdíjkorhatáron, hány kárpátaljai nagymamának, nagyapának adatik meg az anyagi biztonság és a viszonylagos jólét, nincs statisztika. Azt azonban kár lenne vitatni, hogy – ellentétben az amerikai nyugdíjasokkal – a mi időseinknek nem telik külföldi turistautakra. Többségüknek húsra, kabátra, fűtésre, otthonuk karbantartására sem futja, nem beszélve a gyógyszerekről.

"Spórolom a semmit" – szokta mondani idős szomszédasszonyom, akinek ha marad 5-10 hrivnyája a hónap elejére, azt is unokáinak adja. Azt mondja, ennyiből úgysem tudná kicseréltetni az elkorhadt ablakkereteket, megjavíttatni az összeszáradt parkettát, kicserélni a csöpögő vízcsapot. Falun ilyentájt a téli tüzelő, a horribilis áron értékesített palackos gáz beszerzése jelenti a legnagyobb gondot az időseknek. Van, aki kertjében megtermeli az élelmet, de gyógyszert, buszjegyet, villanyáramot falun is csak pénzért adnak, és itt se ér többet a kolhozévek után felszámolt kisnyugdíj.

Ungvár, belváros. Két tucat idős ember várja a kedvezményes menetdíjú buszjáratot. A sofőr melletti jegykezelő hölgy éles hangon tudatja: "Mostantól nincs potyázás, a jegyért mindenkinek fizetni kell!". Néhányan a megállóban maradnak, és gyalog vágnak neki az útnak.

A munkácsi járási Beregrákoson vöröskeresztes kórház működik, ahol egyedül álló vagy állandó gondozásra szoruló idős embereket látnak el. Nemrég a kórház munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy késő este egy idős néni üldögél az intézmény bejáratánál. Mint kiderült, hozzátartozói "felejtették" ott, minden okmány, igazolvány nélkül.

"Intézményünk 11 éves fennállása óta ilyenre még nem volt példa. Mindenkit megdöbbentett az eset. Az érintettet befogadtuk, vele együtt ma 15 egyedül álló idős embert gondozunk" – mondja dr. Maria Hornyak belgyógyász, a kórház vezetője.

Az intézményt évekig jótékonysági adományokból tartották fenn. Ebben az évben először kaptak pénzt a járási állami adminisztrációtól élelmezésre és gyógyszerekre. A lakóknak emberi körülményeket biztosítanak, van televízió, hűtőszekrény, automata mosógép, fürdőszoba. Télen rendszerint 20-25 személy lakik itt. A gondozottak egy része ágyban fekvő, mások jobban bírják magukat: sétálnak a kertben, gondozzák a virágágyásokat, kézimunkáznak.

Mónika néni fiatalkorában ápolónőként dolgozott, de tavaly leégett a háza és egyetlen lánya elhunytával teljesen egyedül maradt. "Senkim sincs. Nagyon szomorú életem volt, jó, hogy itt befogadtak és van hol meghúzódni" – mondja könnyeivel küszködve. M. Ervint 20 éve szélütés érte, felesége elhagyta, gyerekei távol élnek. "Nem kellek én már senkinek. Csak itt viselik gondomat, már 10 éve" – mondja.

A kórház legidősebb lakója, a 90 éves M. Erzsébet három éve lakik itt. Ő azt sajnálja, hogy társai közül kevesen beszélnek magyarul.

Mindenkinek megvan a maga keresztje – mondják. A mindennapok gondjai közt kevés idő jut az idősekre mind a családban, mind az ismeretségi körben. Álljunk meg egy pillanatra, jussanak eszünkbe a nagymamák, dédmamák, a mellettünk élők, az első tanító nénik, nyugdíjba vonult kollégák, idős szomszédok. Legalább beszélgessünk velük, megéri...

P. Zs.–V. N.