Beregújfalu: "Közös munkánk gyümölcse"

Felavatták a beregújfalui iskolát

2004. október 22., 10:00 , 197. szám

Október 14-én Beregújfaluban felavatták a község új iskoláját, melyben a napokban fejezték be a felújítási munkálatokat.

A megjelenteket Horváth Márta, a Beregújfalui Általános Iskola igazgatója köszöntötte. "Községünk az utóbbi egy-két évben komoly fejlődésen megy át. Idén két örömteli esemény is történt nálunk: eljutott a földgáz a lakóházakba és a közintézményekbe, valamint felavattuk községünk új iskoláját". Az igazgató ezután köszönetet mondott azon támogatóknak és tisztségviselőknek, akik hozzájárultak az új iskolaépület kialakításához.

Ezt követően Ivan Rohacs, a megyei közigazgatási hivatal elnökének helyettese mondott beszédet, majd Bihari András, a beregszászi járási közigazgatási hivatal elnöke üdvözölte az egybegyűlteket. "Ez az épület közös munkánk gyümölcse. Nagyon jó lenne, ha az itt dolgozó pedagógusok és az itt tanuló gyerekek úgy emlékeznének erre az épületre, mint az összefogás, a tenni akarás gyümölcsére" - mondotta.

Sütő Lajos, Beregújfalu polgármestere beszédében az iskola felújítási munkálatainak kezdeteire emlékezett, majd a tanulókat az iskola megóvására, megtartására hívta fel. A szülői tanács képviseletében Máté Vita és Kovács Ilona mondott köszönetet az új iskolaépületért.

A helyi iskolás gyerekek magyar és ukrán versekkel tették színesebbé a rendezvényt. Ezt követően Horváth Márta igazgató átvette az intézmény kulcsait, majd a jelképes szalagok elvágásával felavatták az épületet. Végül a református egyház képviseletében Halász Dezső helyi református lelkész kérte Isten áldását az intézményre és tanulóira.

Fischer Zsolt