A két Viktor újra összecsap

Elnökválasztás Ukrajnában

2004. november 5., 09:00 , 199. szám

Vasárnap megtartották az ukrajnai elnökválasztás első fordulóját. Az utcai tüntetések, zavargások egyelőre elmaradtak, a viszonylagos nyugalom ellenére azonban már szinte kézzel tapintható a feszültség, miután a hatalom és az ellenzék képviselői kölcsönösen választási csalásokkal gyanúsítják egymást, két hét múlva pedig következik a második forduló.

A választások napjának reggelén országszerte feszült légkörben nyitottak a szavazóhelyiségek, amit a rend és nyugalom biztosítására kivezényelt nagyszámú rendőr jelenléte inkább fokozott, mintsem enyhített. Ennek ellenére egyedi esetektől eltekintve országszerte rendbontás és konfliktusok nélkül zajlott a szavazás. Ami Kárpátalját illeti, a kisebb településeken gyakorlatilag semmi sem utalt a felfokozott kedélyekre, a feszültség inkább a városokat jellemezte, ahol feltűnőbb volt a rendvédelmi erők összpontosulása. Ugyancsak a választás tétjére utalt, hogy a szavazóhelyiségekben a nagyszámú megfigyelő miatt időnként több volt a hivatalos személy, mint a szavazópolgár.

Az előfordult szabálysértések, zavarok többsége sajtójelentések szerint a választás előkészítetlenségéből, a szavazólisták hiányosságaiból fakadt. Helyenként tömegesen hiányoztak a szavazásra jogosultak nevei a listákról, máshol éppen ellenkezőleg – nem létező személyek szerepeltek azokon. Mindez tumultusokhoz, nézeteltérésekhez vezetett, esetenként eleve lehetetlenné tette a szavazók számára, hogy leadják voksukat.

Ennek ellenére a szavazás jó ütemben haladt, s a nap végére a Központi Választási Bizottság késő esti adatai szerint a választók 74,04 százaléka leadta szavazatát. Általában véve az országos mutatónak megfelelő volt a részvételi arány Kárpátalján is, sőt, helyenként, mint például az ungvári választókörzetben, meg is haladta azt, s elérte a 75,4 százalékot.

Késő délután-este megjelentek az exit poll felmérések első eredményei, melyek a szavazóhelyiségekből kilépők bevallása alapján próbálták előre jelezni a végeredményt. A várakozásoknak megfelelően a szavazatok túlnyomó többségét ezek szerint a két legesélyesebb jelölt, a hatalompárti Viktor Janukovics miniszterelnök és az ellenzéki Viktor Juscsenko kapta, s az is bizonyossá vált, hogy lesz második forduló, miután egyikük sem tudta megszerezni a szavazatok több mint ötven százalékát. A tekintetben azonban, hogy a két elnökaspiráns közül melyik került ki győztesen a megmérettetésből, már ellentmondtak egymásnak a közvéleménykutatók által szervezett három felmérés eredményei.

A helyzet akkor kezdett éleződni, amikor a késő esti órákban folyamatosan érkeztek be a választási körzetek eredményei, s ezek nyomán mindkét elnökjelölt kampánystábja a saját győzelmét jelentette be. A CVK által közzétett részeredmények folyamatosan Janukovics előnyét mutatták, bár az az idő előre haladtával egyre csökkent. Juscsenko kampánystábjának képviselője hajnalban bejelentette: több régióból érkeztek jelentések arról, hogy visszatartják az eredményeket, így nem zárható ki a választási jegyzőkönyvek cseréje, ugyanakkor elhangzottak hatalompárti bejelentések az ellenzék által elkövetett állítólagos törvényszegésekről is.

Hétfőn délre Janukovics előnye egy százalék alá süllyedt, de ezen a szinten megállapodott. Az ellenzék ugyanakkor jelezte: minden egyes általuk észlelt szabálytalanság ügyében, minden egyes elcsalt szavazatért harcolni fognak a végsőkig, így egyelőre megjósolhatatlan, mikor hirdetik ki az első forduló végeredményét. Csupán annyi bizonyos, hogy két hét múlva a két Viktor újra összecsap.

(Elemzésünket lásd itt)

ntk

Így szavaztunk

A választási jegyzőkönyvek 97,67 százalékos feldolgozottsága mellett a legtöbb szavazatot Viktor Janukovics (39,88%) kormányfő kapta, míg a második helyen Viktor Juscsenko (39,22%) ellenzéki elnökjelölt végzett, azaz a különbség kettejük között kevesebb, mint 1 % volt. Számottevő szavazatot kapott még ezenkívül Olekszandr Moroz, a Szocialista Párt elnöke (5,83%), valamint Petro Szimonyenko, a Kommunista Párt (5,03%) vezére. Mivel a jelöltek egyike sem szerezte meg a szavazatok 50 százalékát, két hét múlva, november 21-én újabb választási fordulóra kerül sor.

Ami a szavazatok országon belüli megoszlását illeti, figyelemre méltó, hogy Janukovics a keleti és déli, míg Juscsenko a központi (beleértve Kijevet is) és a nyugati megyékben kapta a legtöbb szavazatot.

A választás éjszakáján hosszú ideig úgy tűnt, hogy Kárpátalja e tekintetben kivételt képez, mivel a hírek rendre Janukovics előnyéről szóltak. A hétfő reggeli órákra azután itt is helyreállt "a világ rendje", azaz Juscsenko átvette a vezetést. Az adatok 100 százalékos feldolgozottsága mellett a megye hat territoriális választási körzetében (70-75. számú) egy kivételével mindenütt Viktor Juscsenko győzött, a szavazatok 46,84 százalékát szerezve meg. Győzelme tehát korántsem volt olyan elsöprő, mint a többi nyugat-ukrajnai régióban (például Ivano-Frankivszk megye – 89,34 %, Lemberg megye – 87,31 %).

Ami Kárpátalja magyarok lakta régióit illeti, Ungváron és az Ungvári járásban volt a legnagyobb az ellenzéki elnökjelölt fölénye (53,63 %), és ő győzött a Munkácsi járásban is (48,83%). Ugyanakkor a Beregszászi és Nagyszőlősi járások magyarok lakta településeit magában foglaló 75. számú körzet volt az egyetlen a megyében, ahol, ha minimális előnnyel is, de Viktor Janukovics győzni tudott. Itt a kormányfőre a szavazók 42,38 százaléka adta le a voksát, míg az ellenzéki elnökjelöltre 41,77 százalékuk.