Hirek

2004. november 12., 09:00 , 200. szám

Megfékeznék az árakat

Hatósági intézkedéssel próbálják elejét venni Kárpátalján az áremelkedésnek. A megye vezetésének véleménye szerint a drágulásnak nincs gazdasági alapja. Az árak szinten tartása érdekében munkacsoportokat hoztak létre a piacok átfogó ellenőrzésére. Ezenkívül egyre gyakrabban rendeznek vásárokat, amelyeken a fogyasztók közvetlenül a termelőktől vehetik meg a termékeket. Az áremelkedés megfékezését szolgálja az a rendelkezés is, amely maximum 15%-ban állapította meg az élelmiszerek kereskedelmi árkiegészítését.

Kevesebb a bérhátralék

A bértartozások összege 245 ezer hrivnyát tett ki október végén Kárpátalján. Ez 61,5 ezres, azaz 20%-os csökkenést jelent a múlt hónap elejéhez képest. Mostanra mindössze 4 nagyobb vállalat tartozik dolgozóinak Ungváron, Huszton és Nagybereznán. A legnagyobb adós a Kárpátaljai Üzemanyag-ellátó Rt. (Zakarpatoblpalivo), amely 160 ezer hrivnyát nem fizetett ki az alkalmazottaknak.

Menekültek Kárpátalján

Az idén 70 illegális migráns kért menedékjogot Kárpátalján. Mint Mikola Tovt, a megyei állami közigazgatási hivatal területi migrációs szolgálatának vezetője a múlt héten elmondta, a menekültstátust kérelmező folyamodványok mindegyikét eljuttatták az illetékes kijevi főhatósághoz. A hivatal döntése alapján 4 személy, 2 iraki, 1 szomáliai és 1 iráni menekült kapta meg a menedékjogot - tette hozzá. Tovt közlése szerint a kérvények közel felét már visszautasították. A tisztségviselő azt is elmondta, hogy nő azoknak a Kárpátalján feltartóztatott illegális migránsoknak a száma, akik a FÁK-országok konfliktusövezeteiből tartanak Nyugat-Európába. Az ilyen menekülőkből az idén eddig kétszer annyit fogtak el a határőrök, mint a múlt év azonos időszakában.

Itt járt a horvát nagykövet

Megyénkben tett látogatást a múlt héten Mario Mikolity, Horvátország ukrajnai nagykövete. A Kárpátalját első ízben felkereső diplomatát a megye vezetésével folytatott megbeszélésén elsősorban a helyi befektetési légkör érdekelte. Vendéglátóival egyetértve szorgalmazta a Kárpátalja és Horvátország közötti gazdasági és kulturális kapcsolatok elmélyítését. Ezekre igencsak ráfér a fejlesztés, amit az is mutat, hogy Horvátország részesedése megyénk külkereskedelmi forgalmában mindössze 0,1%-ot tesz ki, s az év 9 hónapjában alig érte el a 134 ezer dollárt. A horvát nagykövet meghívta a kárpátaljai művészeti csoportokat a zágrábi folklórfesztiválra.

Kitoloncolások

A múlt héten Ukrajna területéről 26 olyan menekülőt toloncoltak ki, akiket Kárpátalján fogtak el. Az Állami Határőrszolgálat és a Belügyminisztérium 6 illegális migránst komphajón küldött vissza Iljicsevszk kikötőből a grúziai Potiba. Őket Csap körzetében fülelték le tiltott határátlépés kísérlete közben. A kijevi Boriszpil repülőtéren 4 pakisztáni állampolgárt ültettek fel a Dubaiba és 16 kínait a Pekingbe induló gépre.

Pálinkafesztivál készül

Pálinkafesztivált tartanak Ilosván a mezőgazdasági dolgozók napján. A rendezvény szervezőinek célja az, hogy az évente megtartott munkácsi, beregszászi, ungvári és nagyszőlősi borfesztiválok után fórumot biztosítsanak a térségben készülő gyümölcs- és törkölypálinkák megismertetésének és népszerűsítésének.

Dől a gáz

Gyors ütemben folyik az Ungvári járás községeinek bekapcsolása a vezetékes földgázellátó-rendszerbe. A múlt héten jutott el a földgáz a járás legkisebb településére, a 65 portát számláló Tiszaújfaluba, ahol 3 lakóházban lobbant fel a kék láng. A tervek szerint az év végéig további 48 épületet kötnek a vezetékre. Jó ütemben épülnek a gázvezetékek Ráton, Tarnócon és Cigányócon. Az Ungvári járásban már csak két község - Eszeny és Szalóka - maradt, ahol nincs vezetékes földgáz.

Nagy János