Hitoktató-továbbképző Nagyberegen

2004. november 12., 09:00 , 200. szám

Hitoktatók számára rendezett továbbképző hétvégét a Kárpátaljai Református Egyházkerület Tanügyi Bizottsága november 5-6-án a Nagyberegi Református Líceumban.

A beregi, illetve máramaros-ugocsai gyülekezetekből érkezett tanárokat Bocskor Imola helyi lelkipásztor, a tanügyi bizottság Bereg megyei elnöke köszöntötte, majd Gulácsy Lajos nyugalmazott püspök tartott áhítatot. Tóthné Balkánszki Mária munkácsi lelkipásztor az óravázlatok elkészítéséhez adott tanácsokat, Bagu Géza, a Cók-mók bábszínház vezetője a színjátszás, műsorkészítés alapismereteit osztotta meg hallgatóival. Varga Attila, a vendéglátó líceum történelemtanára a bibliai teremtés-, illetve az evolúcióelmélet sarkalatos eltéréseit mutatta be, majd a fiatalok erkölcsi neveléséről szólt. Este a beregszászi református gyülekezet Hajnalcsillag keresztyén ifjúsági együttese szolgált énekkel, bizonyságtétellel.

Másnap Halász Dezső beregújfalui lelkipásztor áhítatát követően Tóth Kása István, a Kárpát-medencei Keresztyén Pedagógus-továbbképző Intézet munkatársa jellemezte a próféták korát, munkásságát, a prófétai könyveket. Randy Matthews amerikai lelkész-pedagógus a fiatalok szükségleteiről és a nevelés alapelveiről tartott előadást.

Az elméleti ismereteket a csoportfoglalkozások segítették átültetni a gyakorlatba, melyek során óravázlatok elkészítésében, illetve a jelentősebb próféták jellemzésében vehettek részt a hitoktatók.

O. T.