Mádl Dalma Kárpátalján

Újabb jószolgálati misszió

2004. november 26., 09:00 , 202. szám

Kedden kétnapos látogatásra Kárpátaljára érkezett Mádl Dalma, a Katolikus Karitász jószolgálati nagykövete, a Magyar Köztársaság elnökének felesége. Az elnökasszonnyal vidékünkön jártak a Köztársasági Elnöki Hivatal küldöttsége, valamint a Katolikus Karitász képviselői Nagy Károly országos igazgató vezetésével.

A delegáció kedden délelőtt az ungvári járási Kisszelmencen megtekintette az ukrán-szlovák határon álló kettévágott székely kaput, amely a két, Kis- és Nagyszelmenc országhatár általi megosztását jelképezi, majd a gerényi rotundát keresték fel a vendégek Ungvár határában.

Dalma asszony a továbbiakban ellátogatott az ungvári Szent Gellért Kollégiumba, ahol ünnepélyesen átadott az intézménynek egy hűtőszekrényt, azt kívánva a kollégistáknak, hogy mindig legyen tele ez az ajándék. A vendégek ezen kívül az Új Horizont Könyvkiadó könyvadományát is átnyújtották a kollégistáknak.

Az intézményt Filoména domonkos rendi nővér, kollégiumi igazgató, Jolanta nővér rendházfőnök és Mészáros Domonkos, ungvári plébános mutatta be a magyarországi vendégeknek. Mádl Dalma gratulált Domonkos atyának a kollégium épületének helyreállításához. Az atya válaszában kifejtette: jó érzés az anyaország rendszeres támogatása, ami reményt ad arra, hogy értékeinket sikerül megőrizni.

Délután a Munkácsi Szent István Líceumban fogadták a küldöttséget, majd este Nagyszőlősön, a Ferences Misszió tagjaival találkozott a magyar köztársasági elnök felesége.

Szerda délelőtt a felújítás alatt álló nagyszőlősi ferences kolostort tekintette meg a delegáció. Mint elhangzott, a Karitász tervezi, hogy hozzájárul a nagyszőlősi ferencesek elképzeléseinek megvalósításához, akik az épületben lelkigyakorlatos, továbbképző központot szándékoznak kialakítani.

Végül a Tiszántúlon Mádl Dalma találkozott azokkal a családokkal, akiknek otthonát, a 2001-es tiszai árvizet követően, a Karitász segítségével építették újjá. A Katolikus Karitász Közcélú Humanitárius Szervezet ez év decemberének végéig befejezi az árvíz következtében a térségben megrongálódott épületek helyreállítására indított projektjét. A tervezet költségvetése 32,25 millió forint, melyhez a Határon Túli Magyarok Hivatala további 1,25 millió forinttal járult hozzá. A program keretében négy községben 15 családi házat hoztak rendbe támogatásukkal, olyan családok otthonait, melyek különböző okok miatt erre önerőből nem voltak képesek.

-nagy-