Lázadás a megyei tévénél

Elegük van

2004. december 3., 09:00 , 203. szám

Tiltakozásuknak adtak hangot a Kárpátaljai Állami Televízió- és Rádiótársaságnál (KÁTRT) uralkodó állapotok miatt annak munkatársai november 29-i rendkívüli gyűlésükön.

A hétfő délutáni gyűlésen a KÁTRT munkatársai többek között azt nehezményezték, hogy az ungvári állami televízió mind ez ideig egyoldalúan mutatta be a megyében zajló eseményeket.

A kollektíva által megfogalmazott nyilatkozatban egyebek mellett követelik: szüntessék be azon műsorok sugárzását, melyeket nem a társaság munkatársai készítenek, ám annak logója alatt futnak; szüntessék be az úgynevezett "temnik"-ek, azaz a hatalom által előírt témák szerinti tájékoztatás gyakorlatát. A televízió munkatársai követelik továbbá, hogy adassék meg nekik szakmai kötelességük becsületes teljesítésének lehetősége, s biztosítsák az ehhez szükséges műszaki feltételeket; szüntessék be a társaság munkatársainak megalapozatlan üldözését. A nyilatkozat végül kimondja: a társaság kollektívája megvonja a bizalmat Petro Petrik vezérigazgatótól.

A gyűlésen a társaság magyar szerkesztőségének munkatársai is jelen voltak, kivéve Horváth Sándor főszerkesztőt. Mint ismeretes, Horváthot, aki korábban semmilyen szakmai gyakorlattal nem rendelkezett, szeptemberben nyilvánvalóan politikai megfontolásokból nevezték ki a magyar szerkesztőség élére, a pozíciójából elmozdított Kulin Zoltán addigi főszerkesztő helyére.

Az elfogadott dokumentumot megküldték a megye kormányzójának, az illetékes minisztériumnak, valamint a sajtónak.

Információink szerint csütörtökre újabb ülést hirdettek meg a társaság munkatársai, melyre több megyei tanácsi és parlamenti képviselőt is meghívtak. Petro Petrik vezérigazgató azonban lapzártánkig nem adott engedélyt arra, hogy "illetéktelenek" lépjenek az ungvári tévétársaság területére.

Popovics Zsuzsanna