"Itt kopog, ott kopog..."

Itt járt a Mikulás

2004. december 10., 09:00 , 204. szám

A Mikulás-várás jegyében teltek december első napjai a kárpátaljai magyar óvodákban, iskolákban. Volt, ahová még csütörtökön-pénteken "bekopogott" az ajándékosztó Nagyszakállú, ám a legtöbb helyre december 6-án, azaz Szent Miklós püspök emléknapján "látogatott el" a Mikulás.

Beregszász magyar óvodáiba, iskoláiba hagyományosan a Kelet-Európa Misszió munkatársainak "közvetítésével" érkezett. December 2-án a beregszászi 7. sz. iskola növendékei fogadták ünnepi műsorral a Mikulást, akitől cserébe édességet, plüssfigurákat kaptak ajándékul. Másnap, pénteken először a Beregszászi 4. Sz. Kossuth Lajos Középiskola tornatermébe gyűlt kisiskolásokat köszöntötte az "öreg". Az alsó tagozatosok énekkel, verssel, trombitajátékkal, színdarabbal fogadták a kedves vendéget, ünnepi műsorukat pedig maga Pitkin, beregszászi előadóművész konferálta. A misszió munkatársainak útja innen a Beregszászi 8. Sz. Mikes Kelemen Középiskolába vezetett, ahol szintén minden kisgyermeknek jutott ajándék, s jó hangulatban telt a Mikulás-napi vigadalom.

Ugyancsak pénteken járt a Mikulás a szolyvai református óvodában és a magyar iskola osztályaiban. A 25 óvodás és 29 kisiskolás délelőtt az ablakpárkányra rakta megtisztított cipőjét, melyet titokban töltött meg a Mikulás. Mint megtudtuk, az ajándékok egy részét az ügyes kezű óvó- és tanító nénik készítették, az író- és egyéb tanszereket pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálat adományozta az intézménynek.

Az ungvári járási Szalókán a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség "Mikulás-mobilja" szállította a helyi Puttonyost, aki a támogatók és a szülők ajándékait juttatta célba. A Nagyszakállú gazdagon díszített, ajándékkal teli mobilja december 5-én, vasárnap járta végig Szalókát, majd pedig az eszenyi, tiszaújfalui, tiszaásványi kis- és nagydobronyi, tiszasalamoni, sztrázsi, csapi és szürtei gyerekekhez is eljutott. Összesen 253 apróság találkozott így a Mikulással, akik verssel, dallal köszöntötték a várva várt vendéget, de olyan is előfordult, hogy megszeppenve, pityeregve vették át ajándékukat. Az akciót a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Szalókai Alapszervezete, a Kárpátaljai DORCAS Segélyszervezet, az OZO Holland Segélyszervezet és a Nagydobronyi Irgalmas Samaritánus Református Egészségügyi Gyermekotthon támogatta.

"Itt kopog, ott kopog, megérkezett a Mikulás, hopp!" - énekelték az óvodások hétfőn az aknaszlatinai Szent Család Római Katolikus Óvodában. A hagyományokhoz híven ide a helyi Bolyai János Középiskolából érkezett a Mikulás, aki az egyéb meglepetések mellett ezúttal egy-egy fogkrémmel és fogkefével is megajándékozta az óvodásokat.

A nagybocskói Boldog Romzsa Karitász Óvodában is hétfőn járt a Nagyszakállú és ajándékozta meg a gyerekeket a Karitász helyi szervezete jóvoltából.

B. Zs.-F. Zs.-P. Zs.