Nem kellünk az anyaországnak

Érdektelenségbe fulladt népszavazás

2004. december 10., 09:00 , 204. szám

Eredménytelennek bizonyult a hétvégi magyarországi népszavazás, melynek az egészségügy privatizációján túl minket, határon túli magyarokat közvetlenül és érzékenyen érintő kérdése az volt, alkosson-e törvényt a magyar Országgyűlés a határon túli magyaroknak adandó kettős állampolgárságról.

Az előzetes eredmények szerint a részvételi arány mindössze 36,5 %-os volt, akiknek 51,3 %-a mondott igent, 48,7 %-a pedig nemet a kettős állampolgárságra. Az összes szavazó mintegy 18 %-a szavazott egyformán a minimálisan szükséges 25 helyett.

Az Országos Választási Bizottság elnöke szerint az Országgyűlés eldöntheti, hogy napirendre veszi-e a népszavazásra feltett kérdések tárgykörét. Ficzere Lajos a Magyar Rádióban elmondta: amenynyiben a Tisztelt Ház úgy ítéli meg, hogy indokolt foglalkozni a kérdésekkel, megfelelő törvényeket alkothat róluk, kötelezettsége azonban nincs a népszavazás eredményének ismeretében.

"A népszavazás elbukott, a kezdeményezők kudarcot vallottak, a választók a felelős hazafiságot választották. Köszönöm nekik!" – értékelt Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vasárnap este.

Ebben a helyzetben az egyetlen vigaszt az jelenthette számunkra, hogy a magyar polgárok nem mondtak egyértelmű nemet a kettős állampolgárságra, s ha nem egész három százalékkal is, de az igen pártiak voltak többségben azok között, akik vasárnap fontosnak tartották elmenni szavazni.

A Fidesz elnöke szerint egyértelműen a demokrácia és az igen győzött a népszavazáson. Orbán Viktor sajtótájékoztatóján úgy fogalmazott: a referendum eredménytelensége ellenére a kormánynak figyelembe kell vennie azt az erkölcsi hozzáállást, hogy a polgárok igent mondtak.

Duray Miklós, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjának ügyvezető alelnöke úgy vélekedett, azok, akik az állampolgárság kérdésében nemmel szavaztak, politikai értelemben valójában igennel szavaztak a nemzet szétdaraboltságára. Szerinte "a nemmel szavazók hitelesítették a trianoni döntést, azt, amiről nyolcvannégy év során senki sem mondta ki, hogy elfogadjuk, csupán az fogalmazódott meg, hogy alávetjük magunkat."

A Romániai Magyar Demokrata Szövetség továbbra sem mond le a kettős állampolgárság problémájának megoldásáról, a Máért-ban a többi határon túli magyar szervezettel együtt mielőbb megpróbál olyan egyeztetéssorozatot kikényszeríteni, amely végül elvezethet a konszenzusig – mondta Markó Béla, a szövetség elnöke.

Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke kifejtette: "Miután az ukrajnai törvények miatt a kárpátaljai magyarság nem érdekelt közvetlenül a kettős állampolgárság esetleges megadásának ügyében, a népszavazást mi olyan vizsgának tekintettük, amely jelzi, hogy a magyarországi magyarok mekkora hányada tekinti becsületbeli ügynek a nemzeti szolidaritás kinyilvánítását, s hányad része az, amelynek ezzel szemben a szociális demagógia vagy a lustaság többet számít. A szavazás megmutatta az arányokat, és ezek sajnos nem éppen vigasztalóak."

radio.hu/MTI/ntk