Szállt az ének szájról szájra

Egyházmegyei énekverseny Ungváron

2004. december 10., 09:00 , 204. szám

Advent második vasárnapján az ungvári református templomban tartották az Ungi egyházmegyei énekversenyt, melyen 27 hittanos vett részt.

Az énekes résztvevőket, a felkészítő tanárokat, valamint az egybegyűlt híveket Héder János ungvári lelkipásztor üdvözölte, majd az ungvári református egyházközség énekkara köszöntötte a vendégeket néhány egyházi énekkel.

A Máté evangéliuma 7. részére alapozott igemagyarázatában Héder János hangsúlyozta: nem a legveretesebben imádkozók kerülnek be a mennyeknek országába, hanem azok, akik cselekszik az Isten akaratát.

Az istentiszteletet követően a hittanosok négy korcsoportban adtak elő énekeket a Református Énekeskönyvből; előbb a szabadon választottat, majd az osztályonként kötelező éneket. A produkciókat háromtagú szakmai zsűri értékelte.

A verseny győztesei: 2-3. osztályos korcsoport - Hurik Alexandra, Tiszaágtelek (felkészítő tanár Györke Lívia), 4-5. osztályosok - Gál Katalin, Kisdobrony (felkészítő tanár Gál Albert), 6-7. osztályosok - Ádám Szabina, Szürte. A 8-9. osztályosok korcsoportjában idén nem hirdettek első helyezettet, a második helyen Szabó Ivett végzett Csapról (felkészítő tanára Benkő Zsuzsanna).

dózsa