A forradalom vége

Győztesek és vesztesek

2004. december 17., 09:00, 205. szám

A múlt héten véget ért a forradalom. "Ágyban, párnák közt" halt meg, vagyis tárgyalások során, amelyek eredményét egy parlamenti szavazás hivatalosította. Az esemény értékelése vérmérséklet, valamint esztétikai ízlés kérdése. A XIX. századi forradalmi romantika képviselői - mint az idézett Petőfi is - jobban szerették a drámai végkifejleteket. Barikádok, rohammal elfoglalt kormányépületek, legyilkolt vagy menekülő zsarnokok, sortüzek, de legalábbis könnygáz és gumibot - ezek egy rendes forradalom külső attributumai. Lényege pedig a régi intézmények átalakítása, valamint a régi elitek személyi állományának nagymérvű cseréje.

Ukrajnában mindez nem következett be. Nemsokára uralkodó hangulattá válik majd a csalódás, amit afölött fog érezni a nép, hogy mennyire ugyanaz maradt a közvetlen főnöksége, mint a narancssárga tömegtüntetések előtt. Már az is látszik, ki fogja ezt a hangulatot az igazán radikális oligarchia-ellenes harc jelszavával meglovagolni. Igen, Julia Tyimosenko, aki azzal, hogy nem szavazta meg a válság rendezését tartalmazó törvénycsomagot a parlamentben, el is kezdte kisajátítani a radikális antioligarcha pozícióit.

Rövid távon azonban teljesen világos és egyértelmű, ki a nyertes: Viktor Juscsenko az, aki kapott egy neki megfelelő választási törvényt, egy elfogadható Központi Választási Bizottságot (CVK), egy főügyészt, továbbá megfosztották fő konkurensét az adminreszursztól. Ezenkívül a jelenlegi elnöki jogköröket is gyakorolhatja 9 hónapig, de valószínűbb, hogy egészen 2006 tavaszáig. Na, de vegyük sorra az egyes tételeket.

A választási törvény módosított formája átalakítja a szavazóbizottságok felállításának rendjét. Az újraszavazás előtt a két jelölt képviselői fele-fele arányban fogják feltölteni a bizottságokat, mégpedig úgy, hogy azok bárhonnan érkezhetnek majd, azaz Janukovics vihet donbásziakat Galíciába, Juscsenko pedig a kijevi Függetlenség térről átvezényelheti híveit a donyecki, luganszki, harkovi stb. szavazóbizottságokba, ha úgy látja jónak. A mindeddig alulreprezentált ellenzék így nagyságrendekkel megnövelheti mind a káderei számát, mind minőségét azok között, akik a szavazatokat számolják. Megszüntetik továbbá a tömeges mozgóurnás és kékcédulás szavazás lehetőségét is.

A CVK összetétele csak részben cserélődött ki, akiket viszont elzavartak Kivalovval, a volt elnökkel együtt, azok a legodiózusabb figurák voltak. Az új elnök, Davidovics egyike azoknak, akik nem írták alá az azóta érvénytelenített döntést, amely Janukovicsot hozta ki győztesnek. Biztosra vehető tehát, hogy az új szavazatszámláló vertikum nem lehet majd nagyszabású csalások eszköze.

Leváltották Vasziljevet, a donyeckiek emberét a főügyészi székben, és visszahelyezték oda Piszkunt, akit akkor cseréltek le, amikor túl közel került a Gongadze-ügy felgöngyölítéséhez. Az új főügyész máris nyomoztatni kezdett a választási csalások ügyében, valamint újra kezdte két lezárt ügy vizsgálatát: a Juscsenko megmérgezéséről szólót, valamint a már említett Gongadze-gyilkosságét.

Közben bebizonyosodott, amit idáig is sejteni lehetett, vagyis hogy Juscsenkót megmérgezték. A külföldi szakértők véleményét aligha lehet kétségbe vonni, de Ukrajnában és Oroszországban biztosan akadnak majd ilyenek. Mindenesetre a bécsi bejelentés Nyugaton nagyobb szenzációt okozott, mint Ukrajnában. Nálunk a Juscsenko-hívők eddig is biztosak voltak a dologban, Janukovics legelszántabb követői pedig ezt is az amerikaiak számlájára írják majd, mint a kijevi tömegtüntetéseket. Jellemző, hogy például a Janukovics felesége által előadott verzió szerint a Kijev főterén tüntetőket kábítószerrel megspékelt narancsok segítségével vadították meg.

Magát Janukovics kormányfőt végül mégsem váltották le, ehelyett szabadságra ment, de ennek már nincs gyakorlati jelentősége. A Nagy Don most ellenzéki szerepben fut neki a harmadik körnek, miután magát a korábbi stábja árulása, valamint a Kucsma-Juscsenko összeesküvés áldozatának tekinti. Új imidzsének kommunikálását új kampányfőnöke, Tarasz Csornovil hivatott véghez vinni, ami kb. olyan, mintha Gyurcsány Ferenc Csurka István segítségével próbálna nemzetibb arcélt kialakítani magának a magyarországi választásokon.

Mindezek után épeszű elemző már nem kételkedik Juscsenko választási győzelmében. Inkább az a kérdés, mit fog vele kezdeni. Hogyan fog egyensúlyozni a táborát alkotó különféle csoportosulások között? Az mindenesetre látszik, hogy tábora december 26-ig egyben marad. Olekszandr Moroz szocialista vezér végül is majdnem elérte élete nagy célját, az áttérést az elnökiről a parlamentáris rendszerre, ahol a kulcsfigura nem az elnök lesz, hanem a parlamenti többséget vezető miniszterelnök. Azért csak majdnem, mert a vonatkozó alkotmánymódosítás 2005 szeptemberétől lép érvénybe, ráadásul csak abban az esetben, ha addig végrehajtanak még egy alkotmánymódosítást, amely csökkentené az elnöki megbízottak szerepét, megyei minikormányokra ruházva jogköreiket. Ha nem sikerül az említett átalakítást megejteni, az új alkotmány 2006 januárjától lép érvénybe, vagyis amikor már javában tart a parlamenti választási (2006. március 26.) kampány. Egy év alatt pedig akár vissza is lehet csinálni az egészet. Ennyire azonban nem érdemes előre szaladni.

Inkább méltatom a lezárult forradalom legfőbb vívmányát, az ukrajnai hatalmi monolit szétrepedését. Egyúttal a leginkább sérülékeny eredménye is ez a narancssárga forradalomnak. Ha újévtől elindul egy új politikai játszma, amelynek szereplői - a Juscsenko-blokk, Tyimosenko pártja, Moroz szocialistái, a "rendes" párttá szerveződő kelet-ukrán lobbi - nem rendelkeznek majd döntő túlsúllyal a többiekkel szemben, akkor nem veszett kárba annyi narancssárgát viselő ember lelkesedése és erőfeszítése. Ha viszont ugyanez a szín az újra összeálló hatalmi monolit jelvényévé válik, amelynek álláspontját az újra kézbe vett, egy központból irányított tévécsatornák sulykolják majd, akkor jogos lesz nem a forradalom lezárásáról, hanem haláláról beszélni. Reménykedjünk, hogy ez azért nem következik be.

Sz. K. M.