Teli pénztárcával várnak a Kárpátok

Pihenés és sportolás a téli Kárpátokban

2004. december 24., 09:00 , 206. szám

A kárpátaljai szállodák, turisztikai létesítmények több tízezer turistát, pihenni vágyó vendéget fogadnak a téli szezonban. Tél idén is lesz, no meg síszezon - már ha lesz hozzá elég hó.

A turisztikai szakemberek szerint a vakációt érdemes előre eltervezni. Síelőknek az egyik fő szempont, hogy milyen nehézségű sípályát választanak, illetve, hogy az adott térségben milyen típusú, hosszúságú sífelvonók működnek. Kárpátalján jelenleg 46 üzemképes sífelvonót jegyeznek. Ezen belül 11 működik a Rahói járásban (a Dragobrat hegycsúcson és térségében), 9 a Nagybereznai járásban (a Kraszija hegyen, Voloszjanka térségében), 8 az Ökörmezői járásban (a Borzsa-havasok, a Pilipec sítelep és környéke). Tavaly több mint tíz új felvonót üzemeltek be, most januárban pedig újabb hármat készülnek elindítani.

Mára számos szanatórium is rendelkezik sífelvonóval, ezek sorába tartozik a Kvitka Polonini (Szolyvai járás), Saján (Huszti járás), Szinyak (Munkácsi járás). A legjelentősebb kárpátaljai sífelvonók és sítelepek adatai két internetes honlapon is hozzáférhetők: www.transcarpathia.org, www.zaktur.uzhgorod.ua.

A szálláshelyek, felvonóbérletek árai főszezonban a legmagasabbak, utószezonban a legolcsóbbak. Kárpátalján a téli ünnepek (december 22-január 10.) idején a legmagasabbak az árak, ekkor a szálláshelyek és egyéb szolgáltatások ára általában 30-40%-kal, helyenként 40-50%-kal magasabb, mint általában. A síelési főszezon február és részben a március.

Szállásválasztás. Általában a turistatelepi, illetve pályaszállások a legkelendőbbek, ezek között vannak egyszerű, többágyas szobák, valamint kétszobás, kétszemélyes luxusapartmanok is. A vékonyabb pénztárcájú vendégek persze beérik kis alapterületű, 3-4 ágyas szobákkal is, fő hogy jól fűtöttek, illetve tiszták legyenek. A szálláshely kiválasztásánál szempont lehet a sífelvonó közelsége, a kölcsönző felszereltsége, a kereskedelmi egységekkel való ellátottság (arra számítani kell, hogy a lakott helyektől távol eső sítelepeken mind az élelmiszerárak, mind az egyéb szolgáltatások árai 30-40-50%-kal drágábbak, mint egyébként).

A megyei állami közigazgatási hivatal turisztikai főosztályának adatai szerint Kárpátalján 2001 óta 49-cel nőtt a turisztikai-rekreációs egységek száma. 2004-ben 21 vadonatúj egység kezdte meg működését, további 25 építése folyamatban van. Idén nyílt új létesítmények: a 200 férőhelyes Szuzirja szanatórium (Szolocsin, Szolyvai járás), négy mini-hotel a Dragobrat havasokon (Rahói járás), Kárpátia rekreációs komplexum (Saján, Huszti járás).

A szállásárak nem mutatnak jelentős drágulást az elmúlt évhez képest. A legolcsóbban 25-30 hr/fő/nap áron lehet éjszakázni (ebben nincs benne az étkezés), az üdülők kezdő szobaárai 35-55 hr/fő/éjszaka. Étkezés felnőttnek napi 50 hr (reggeli, ebéd, vacsora), gyereknek 20-30 hr. A közepes komfortfokozatú szállodai és szanatóriumi szobák ára 95-125-185 hr, az úgynevezett emelt komfortfokozatú szobáké pedig akár 350 hr/fő is lehet (étkezéssel együtt).

Kitekintés. Ausztriában egy jó szállodai szoba 60 euro/fő/nap, ahol van közös szauna, uszoda. Aki nem ragaszkodik a pályaszálláshoz (azaz vállalja a 10-20 percnyi buszozást a szállás és a pálya között), jóval olcsóbban is megúszhatja a szállásdíjat, ami 20-30 euro/fő/nap (pl. Szlovákia, Franciaország).

Ukrajna két legjelentősebb sícentruma a Szlavszke és Tiszovec (Lembergi járás), amelyek már-már nemzetközi hírűek. Szlavszke a legnépszerűbb síterület, az ukrán síversenyzők is itt készülnek a nemzetközi megmérettetésekre. A sípályák és -liftek a Trosztyan-hegyen (1235 m) találhatók. Változatos és különféle nehézségű lejtők várják az ide érkezőket. A pályák összhossza valamivel több, mint 7 km. Összesen hat felvonó működik, közülük az egyik együléses, a többi húzólift (tányéros és csákányos). A Tiszovec, az ország legmagasabban fekvő sícentruma, Lvov (Lemberg) városától 78 km-re található. Pályái a kezdők és a profik számára egyaránt megfelelőek. Vannak kisebb liftek (gyakorlófelvonók), kifejezetten a kezdők számára, de komolyabb pályák, illetve felvonók is üzemelnek. Síkölcsönzés lehetséges, egy napra kb. 5 dollár - tájékoztat a www.sielok.hu internetes portál.

Itthon az egyik legkedveltebb sízőhely az Ungvártól 70 km-re található 1036 méter magas Kraszija csúcs (Nagybereznai járás), ahol három sífelvonóval felszerelt pálya van. A csúcsra együléses lift visz fel, a pálya felső szakaszán egy csákányos és egy tányéros felvonó működik. A faluból szánnal vagy terepjáróval lehet feljutni az ülős lift, vagy a csákányos felvonó alsó állomásához. Gépi pályakarbantartás nincs. A közelben a Vadvölgy panzióban van szálláslehetőség (internetes cím: www.vadvolgy.hu).

A másik legfelkapottabb síterep a Dragobrat, ahol immár hét modern felvonó működik, továbbá itt a leghosszabb a síszezon: októbertől áprilisig tart. A hegyen lévő síközpontban két 1500 méternél hosszabb felvonó működik, de a kezdők is találnak megfelelő gyakorlópályát. A hegyen borsosak a szállásárak: egy fő számára egy éjszaka kétszeri étkezéssel 47-60 dollár. A tíz kilométerre lévő Kőrösmezőn olcsóbban is aludhatunk turistatelepen, itt egy 2 szobás apartman ára 280 hr/éjszaka háromszori étkezéssel, de vannak ennél olcsóbb szobák is. Az ún. falusi turizmussal foglalkozó magánházaknál az egyszerűbb szálláshely ára 100 hr/fő/éjszaka, de találhatók Eu-standard szállások is - padlófűtés, minden szobában színes tévé, emeletenként zuhanyzó -, itt 250 hr/fő minden éjszaka + kétszeri étkezés. (Bejegyzett turisztikai iroda a Nyms tour, elérhetőség: e-mail:nymstur@yes.net.ua, telefon: 8-232-42-428).

- nagy -