Elnökválasztás: még egy fellebbezés

2005. január 14., 09:00 , 209. szám

Hétfőn késő este Kijevben a Központi Választási Bizottság (CVK) kihirdette az elnökválasztás eredményét, ám a Legfelsőbb Bíróság kedden leállíttatta az eredmény hivatalos kihirdetését.

A CVK által hétfőn közzétett adatok szerint a leadott szavazatok 100 százalékának feldolgozása után Viktor Juscsenko a szavazatok 51,99, ellenfele, Viktor Janukovics akkori kormányfő pedig 44,2 százalékát kapta. A részvételi arány 77,19 százalék volt.

A Legfelsőbb Bíróság előzőleg, ugyancsak hétfőn, Viktor Janukovics kampányirodájának négy újabb panaszát utasította el. Janukovics mindazonáltal közölte: minden törvényes eszközzel fellép a "harmadik forduló" eredményének érvénytelenítése érdekében. A volt kormányfő kampányirodájának még egy utolsó lehetősége volt óvást benyújtani a Legfelsőbb Bíróságon: a választások hivatalos végeredményének kihirdetése után, amivel éltek is. Kedden a Legfelsőbb Bíróság ennek megfelelően leállíttatta az elnökválasztás megismételt második fordulóján született eredmény hivatalos kihirdetését a panasz kivizsgálásáig.

Szakértők szerint a Janukovics pártján lévőknek nincs esélyük megmásítani a választás kimenetelét, lépésükkel csupán azt érhetik el, hogy a győztes Viktor Juscsenko elnöki beiktatása késedelmet szenvedjen.

MTI-ntk