Egy nő vezető beosztásban

Isten éltesse!

2005. január 21., 09:00 , 210. szám

Valkóczné Ruszinka Éva, a Dorcas Kárpátalja Segélyszervezet igazgatója január 21-én ünnepli születésnapját. Több pedagógusi diplomával is rendelkezik, emellett képzett hitoktató. Három gyönyörű gyermek édesanyja.

Éva nevetlenfalui születésű. Tizennyolc évesen már testnevelő tanárként dolgozott Tiszabökényben, miután elvégezte az Ivano-Frankovszki Testnevelési Technikumot. Később református hitoktatói oklevelet szerzett, majd a Nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola speciális képzésének angol-földrajz szakán tanult tovább Beregszászban. Jelenleg az Ukrajnai Nemzetközi Egyetem (Kijev) huszti kihelyezett tagozatának ukrán-angol tolmács szakán tanul.

Férjével, Valkócz Tamással egy nyári drámapedagógiai táborban ismerkedett meg 1994-ben. Két évvel később házasodtak össze. Ma három gyerekük van, két lány s egy fiú. A legkisebb, Dóra hét hónapos.

- Hogy hozta össze a sors a kárpátaljai Dorcas-csapattal?

- A szervezet előző igazgatóját, Fodor Gusztávot jól ismertem még azokból az időkből, amikor tinédzserként magam is hittantáborokba jártam. Úgy alakult, hogy amikor a lelkész úr a kárpátaljai Dorcas-szervezet élére került, rendszeresen engem hívott tolmácsnak a Debrecenben évente megrendezett Dorcas továbbképzésekre. Így nemcsak a kárpátaljai csapatot ismertem jól, de a hollandiai tagokkal és a nemzetközi szervezet igazgatójával is rendszeresen találkoztam. 2003 szeptemberétől vagyok a Dorcas munkatársa. Előbb igazgatóhelyettesként tettem a dolgom, majd, amikor Fodor tiszteletes urat kinevezték a magyarországi Dorcas-szervezet élére, én vettem át a feladatkörét. Tavaly októbertől vagyok a kárpátaljai szervezet igazgatója.

- Egy nőnek nehezebb vagy könnyebb megfelelni az igazgatóval szemben támasztott elvárásoknak?

- Nem szoktam ezzel foglalkozni. Azt hiszem, jobban szeretek beosztottként dolgozni, talán azért, mert kevesebb felelősséggel jár, mint egy vezetői állás. Vezetőnek lenni kihívás, ugyanakkor azt is jelenti, hogy számos ember előtt kell helytállni. Az igazgatói szerepkört is tanulni kell. Egy férfi talán valóban könnyebben bánik a beosztottakkal, egy nőnek nehezebb "keménynek" és szigorúnak lenni, amikor arra van szükség.

- Milyen tervekkel vágott neki a munkának?

- Szívügyem, hogy minél több rászorulónak nyújtsunk segítő kezet. A Dorcas jelenleg leginkább Kárpátalja magyarlakta területein munkálkodik, az itt élő rászorulókat igyekszik segíteni. Azt szeretném azonban, ha a hegyvidéken lakó, esetenként rendkívül szegény emberekhez is rendszeresen eljutnánk. Tapasztalataim szerint a Kárpátokban sokkal több az igazán nélkülöző család, mint a sík vidéki településeken. Ugyancsak szívügyem az elhagyott, árva gyerekek megsegítése. Azon szeretnék dolgozni, hogy mind több intézeti gyerek visszakerülhessen a saját családjához, illetve azon, hogy az állami gondozott gyerekeket segítsük nevelőszülőkhöz, igazi családhoz. A Biblia több helyen felhívja az istenkövetők figyelmét arra, hogy segítsék az árvákat, az özvegyeket és az idegeneket. Véleményem szerint egy keresztyén társadalomnak nem lenne szabad megengednie, hogy akár egyetlen gyerek is árvaházban nőjön fel.

- A munkahely, a tanulás mellett jut-e ideje kikapcsolódásra?

- Ha úgy alakul, szeretek elvonulni olvasni, számomra ez már kikapcsolódás. Nyaranta gyermekeimmel és férjemmel rendszeresen kirándulunk. Szeretjük a természetet, a folyópartot, a hegyeket.

- Születésnapok...

- Amikor tizenéves voltam, még "élt" a nagy kommunizmus, tilos volt keresztyén ifjúsági rendezvényeket szervezni. Emlékszem, hogy 1986-tól születésnap örve alatt rendszeresen összejöttünk keresztyén barátainkkal, mindig annál, akinek az adott hónapban születésnapja volt. Az "ünnepelt" kapott egy csekély ajándékot, a találkozó lényege mégis az volt, hogy keresztyén közösségben legyünk. Januárban nálunk, Nevetlenfaluban volt az összejövetel, mivel én is és a húgom is év elején születtünk. Szeretem hinni, hogy többek között ebből a "születésnap-mozgalomból" nőtt ki később a kárpátaljai református ifjúsági mozgalom. Több olyan fiatal lelkipásztort ismerek, akik annak idején maguk is részt vettek ezeken a csoportos összejöveteleken, és talán innen kaptak indíttatást a lelkészi hivatáshoz.

Badó Zsolt