Az első botlások

2005. február 25., 09:00 , 215. szám

Az új hatalom a saját nagyívű ígéretei és a kinevezések miatt került kellemetlen helyzetbe. A nagyívű ígéretek arra vonatkoznak, hogy az új hatalom másként fog működni, mint a régi. A legfontosabb a törvénytiszteletre, az átláthatóságra vonatkozik, vagyis hogy visszaszorul a magukat különböző hatalmi központokba beásó klikkek végeérhetetlen rivalizálása.

Ehhez mindenekelőtt magukat a párhuzamosan működő kormányokat kellett volna megszüntetni. Nemhiába váltott ki általános helyeslést Juscsenko azon ígérete, hogy lefokozza az elnöki adminisztrációt az ország egyes számú kormányából titkársággá. Így érthető az értelmiségi körök csalódottsága azon elnöki rendelet láttán, amely gyakorlatilag megőrzi az elnöki adminisztrációt titkárság név alatt. Külön borzolja a hozzáértő érdeklődők kedélyeit, hogy az említett ukáz nincs hivatalosan kihirdetve, hanem kiszivárogtatták a tartalmát. Nyilván kormánykörökből, akiket bosszant, hogy megmarad egy párhuzamos struktúra, amelynek az éléről Medvedcsuk után most egy megtért szocdem, Zincsenko fogja őket ellenőrizni és utasítgatni. Méghozzá egy még frissebben megtért szocdemmel, Kreminnyel (volt oktatási miniszter) az oldalán. Egyelőre még meg nem erősített híresztelések arról szólnak, hogy a Porosenko (a legrégebben megtért szocdem) által vezetett nemzetbiztonsági tanács is hasonló erőközpont szerepére vágyik. Kialakulóban van tehát egy olyan hatalmi berendezkedés, amelyben a hivatalos kormányon kívül – élén Timosenkóval – még másik kettő konkurál a döntő befolyásért Juscsenkóra, aki közöttük egyensúlyozva igazgatja az országot. Sajnos ez a struktúra, lényegét tekintve a Kucsmától megörökölt alapsémát követi.

Jót tett volna az új hatalomnak, ha néhány nyilvánvalóan törvénysértő gyakorlattal szakít, mindjárt az elején. Itt van például a gubernátorok kinevezése. Ezeket az elnök nevezi ki, de a kormány előterjesztése alapján. Igaz, ezzel az alkotmányos előírással senki nem törődött Kucsma idején. Ezt a hagyományt folytatta Juscsenko, amikor úgy nevezte ki megbízottait a megyékbe, hogy a kormánynak még formálisan sem volt alkalma úgy tenni, mintha megejtette volna a jelöléseket.

Egy másik, megszokottsága miatt már figyelemre sem méltatott törvénysértés az összeférhetetlenségre vonatkozó szabályok figyelmen kívül hagyása. Kucsma idején hónapokig, sőt évekig miniszterkedtek képviselők. A Juscsenkocsapatból vagy 30 képviselőnek kellett volna kinevezése után lemondania mandátumáról. Csak néhányan tették meg. Pár tisztséghalmozó még nyilvánosan is érvel amellett, miért célszerű az új törvénytisztelő hatalom minisztereként az alkotmányt figyelmen kívül hagyni. Ukrajna távolságát Európától nem az mutatja, mikorra prognosztizálják felvételét az EU-ba, hanem az a barbár szégyentelenség, amivel a hatalom képviselői a törvények fölé helyezik magukat. Európában ugyanezt szégyenlősen és titkolózva csinálják, azonnal lemondva, ha mégis rajtakapnak egy tisztségviselőt.

Egyelőre három gubernátort támadtak meg komolyan azzal, hogy azelőtt Janukovicsra dolgozott, vagy hogy túl jól megérteti magát az öreg gárdával. Egyiküknek, úgy tűnik, az állásába is kerül a dolog. Megkezdtek sorjázni a hasonló botrányok az alsóbb szintek személycseréivel kapcsolatban is. A séma ugyanaz, a Juscsenko-kampányban dolgozó emberek azt veszik észre, hogy nemcsak hogy tisztséget nem kapnak, hanem azokat az ellentábor zászlólengetői foglalják el vagy tartják meg. Ilyenkor kitör a botrány, ami vagy megfontolásra készteti a felső vezetést, vagy nem.

Az ok nemcsak az ukrános összevisszaságban keresendő, hanem az új hatalom kialakításakor alkalmazott kvótarendszerben. Nemcsak a Juscsenko-blokk különféle csoportosulásai számítanak győztesnek Morozzal és Timosenkóval, hanem Litvin is, aki a leggyorsabban növekvő frakciót tudhatja magáénak. A különféle csoportoknak tehát helyeket juttatnak, amelyeket azok sokszor az újonnan hozzájuk csapódott régi szocdemekkel és más hatalompártiakkal töltenek fel. A régi arcok hatalomban maradása minden rendszerváltozás után idegesíti a sokszor személyes bosszúra is áhító tömegeket. Ukrajnában pedig évekig nem is volt működő ellenzék, amely kinevelhetett volna egy alternatív káderállományt.

A gondok megjelentek kormányszinten is. Zvarics, az igazságügyminiszter nyújtotta be lemondását, amiért frakciótársa üzleti megfontolásból megpróbált beavatkozni az általa vezetett minisztérium munkájába. A gond csak az, hogy a beavatkozás elhárításával egy olyan cégnek kedvezett, ahol a felesége az egyik tulajdonos. Lehet találgatni, elengedi-e az elnök egyik legképzettebb miniszterét, illetve figyelni lehet a találgatásokat, mi állhat az első kis kormányválság hátterében.

Az ukrán politikai valóság mélyrétegeit érintő csodák tehát egyelőre elmaradnak. Az új hatalom csetlései-botlásai azt mutatják, hogy nagy vonalakban minden marad a régiben. Egyelőre azonban semmi olyan nem történt, ami az új hatalom megrendülését jelezné, vagy hogy elkezdődött volna a tömeges kiábrándulás. Tisztában kell lenni azonban azzal, hogy a bizalomvesztés apránként is bekövetkezhet. Remélhetőleg a hatalom csúcsain is van kinek bosszankodni, amikor a forradalmi lendület egy-egy gubernátor, rendőrfőnök, más egyéb kinevezés fölött érzett csalódottságban enyészik el.

Sz. K. M.