Kora tavaszi munkák a szőlőben

2005. március 4., 09:00 , 216. szám

A szőlőskert egész évben munkát ad művelőjének - tartják a szőlészek. A következőkben a szőlőművelés szakmai praktikáiba nyújtunk betekintést.

Vidékünkön mind az ipari szőlőültetvényekre, mind a házi szőlőskertekre jellemző az alacsony tőkeformájú és fejművelésű szőlőtőke, amit fagyvédelem céljából télére befednek. Az őszszel befedett szőlőben az első tavaszi munka a nyitás.

A nyitás során a fagyveszély elmúltával a tőkéről lebontjuk a földtakarót és kinyitjuk az ültetvényt. Amint a gyümölcsösnél, a szőlőnél is fontos a rügyek állapotának vizsgálata. Különösen a takarásos termesztést alkalmazó területeken, ahol a rügyeket részben a téli fagy, részben a kipállás is károsíthatja.

A nyitás idejét célszerűen kell meghatározni, általában február végén, március elején már végezhetjük. A korai nyitás veszélye, hogy a rügyek egy esetleges hirtelen és erős hőmérsékletsüllyedés következtében elfagyhatnak. A korai nyitás sietteti a szőlő élettevékenységének a megindulását. A nyitást akkor célszerű elkezdeni, amikor a hó elolvadt, a föld nem fagyos, a talajfelszín szikkadt, nem tapad a művelőeszközökre. A nyitást ne halasszuk rügyduzzadásig. Ilyenkor a rügyek a nyitás folyamatában már könnyen lepattanhatnak, másrészt a nyirkos, felmelegedett földtakaró alatt hamar befüllednek és pállanak.

Helyenként ún. előnyitást alkalmaznak és csak a szőlő metszése után nyitják ki véglegesen a tőkenyakat, egybekötve a mély talajmunkával. Az előnyitást azokon az ültetvényeken végzik, ahol a tőkék magasművelésűek, télére csak a tőkenyakat fedték, míg a vesszők takaratlanul teleltek.

A nyitás formája eltérő lehet. A fiatal ültetvényekben simára húzzuk a fedő földtakarót, különösen a közepes és nagy tőtávolságú magas tőkeművelésű területeken. Idősebb ültetvényben a kis tőtávolságú fejművelésű tőkéket bakhátasan nyitjuk, s így a tőkék mintegy árokba kerülnek. A bakhátas nyitás hátránya, hogy nehézkessé teszi a további munkálatok elvégzését.

A széles-soros házikerti szőlőültetvényekben a magasművelés elterjedésével megszűnik a fedés. A takarás nélküli szőlőtermesztésben a rügyek kipállása nem jellemző, azonban a téli faggyal és az ónos eső okozta kártétellel számolnunk kell. Meg kell említeni, hogy tavasszal az intenzív szőlőültetvény esetében is fontos a korai talajlazítás elvégzése.

M. B.