Ismét a munkácsi polgármester-választásról

2005. március 18., 09:00 , 218. szám

A korábbi hivatalos állításokkal szemben a kárpátaljai milíciának mégis köze volt a megismételt munkácsi polgármester-választás szavazólapjainak eltüntetéséhez. Ezt maga Hennagyij Moszkal belügyminiszter-helyettes ismerte el múlt heti kijevi sajtókonferenciáján, amikor hangsúlyozta: semmi kétsége nincs afelől, hogy a szavazócédulákat a milícia munkatársainak közreműködésével lopták el. Hozzátette: a szavazólapok eltűnése kapcsán korábban őrizetbe vett hajléktalan személy azt vallotta, hogy ezer dollárt kapott a milícia tisztségviselőitől annak fejében, hogy magára vállalta a lopást. Mint emlékezetes, a tavaly április 18-án megismételt munkácsi polgármester-választás másnapján ismeretlenek feltörték azt a helyiséget, amelyben a szavazólapokat és jegyzőkönyveket tárolták, s az összes okmányt ellopták. Az üggyel kapcsolatban Mikola Bilokony volt belügyminiszter 2004. június 10-i sajtókonferenciáján bejelentette, hogy elfogtak két hajléktalan gyanúsítottat, akik állítólag megmutatták azt a helyet, ahová kiszórták

az eltulajdonított dokumentumokat. A két őrizetes egyike azonban röviddel az őrizetbe vétel után meghalt, egyes információk szerint tuberkulózisban.