Narancsszínű eső hullott Kárpátalján

2005. április 29., 10:00 , 224. szám

A múlt héten furcsa jelenségnek lehettek szemtanúi a járókelők: a Beregszászi, a Perecsini, a Rahói és az Ungvári járás egyes részein narancssárga színű eső hullott alá az égből. Nemcsak Kárpátalja kapott a különleges csapadékból, egy sor ukrajnai megyében és a szomszédos országokban is hasonló jelenséget tapasztaltak.

Tavaly télen narancssárga hó hullott a Nagybereznai járásban. Akkor az esetet az Arábiai-félszigeten tomboló homokviharral magyarázták, mondván, onnan származik a hóval együtt lehullott homok.

A Rendkívüli Helyzetek Minisztériuma megyei főosztálya szerint a mostani jelenséget illetően két verzió lehetséges. Az egyik szerint egy romániai cementgyárban bekövetkezett környezeti katasztrófa következtében levegőbe került cementport sodort a szél Kárpátalja fölé, mely az esővel együtt csapódott le. A másik verzió szerint az Észak-Afrikában homokviharok következtében levegőbe került homokot sodorta felénk a szél. Azt a lehetőséget sem zárják ki, hogy a narancssárga eső a két verzió együttes hatásának következménye.

Az elvégzett mérések eredményéből kiderült, az esőcseppek csupán port tartalmaztak, nem volt bennünk lúg vagy egyéb szennyező és radioaktív anyag. A pontos elemzéshez, hogy milyen akotóelemeket tartalmazott a csapadék, szakértői becslések szerint 2-3 hónapra van szükség.

B. J.