Rejtélyes gázszivárgás

2005. április 29., 10:00 , 224. szám

Továbbra sem sikerült kideríteni annak a rejtélyes metángázszivárgásnak a forrását, amely hetek óta okoz kellemetlenséget Nagyszőlős két utcájának több lakóházában. A jelenséget a helyszínen vizsgáló bizottság szakértői három lehetséges verziót állítottak fel a házak belsejét elárasztó titokzatos gáz eredetét illetően. Eszerint a szivárgás biogén, technogén vagy természetes származású lehet. A biológiai eredet rothadással, a technogén a föld alatti gázvezetékek szivárgásával, a természetes pedig fizikai és kémiai folyamatokkal lenne magyarázható. A második verziót a gázszolgáltató vállalat munkatársai nyomáspróbát végezve nagy valószínűséggel kizárták, jóllehet azt még egyszer megismétlik. A kárpátaljai geológiai expedíció szakemberei a vízhordó rétegig hatoló fúrásokkal próbálnak majd a jelenség végére járni. Az épületek gázmentesítése érdekében már több 2,5 méter mély furatot készítettek, miáltal sikerült jelentős mértékben csökkenteni a gáz koncentrációját a házakban, amelyeknek a helyiségeit így is rendszeresen kell szellőztetni. Az Ivano-Frankivszki Kőolaj- és Földgáz-technológiai Nemzeti Egyetem gázgeokémiai laboratóriumának Nagyszőlősön vizsgálódó tudományos főmunkatársa elmondta, hogy több évtizedes pályafutása során még nem találkozott hasonló jelenséggel. Vannak olyan feltételezések, hogy a metángáz a Partizán és Tulipán utca házaiba a közeli temetőből szivárog, míg egy másik hipotézis szerint a szivárgás hátterében a Fekete-hegynél tavaly történt földcsuszamlás áll.

Nagy János