"Megőrizni a magyar szellemi örökséget"

Kolozsvári László kiállítása a főiskolán

2005. május 6., 10:00 , 225. szám

Április 29-én nyílt meg a Kolozsvári László festőművész munkáit bemutató kiállítás a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán. A rendezvény keretében került felavatásra a főiskola központi épületében lévő új kiállítóterem. A főiskola vezetőségének tervei szerint itt kapnak majd bemutatkozási lehetőséget a kárpátaljai magyar képző- és iparművészet kiemelkedő alkotói, de helyet biztosítanak más tárlatoknak is.

Az összegyűlt vendégeket dr. Orosz Ildikó, a Rákóczi-főiskola elnöke köszöntötte. Benkő György, a főiskola tanára, a Kárpátaljai Magyar Képző- és Iparművészek Révész Imre Társaságának (RIT) tagja laudációjában Kolozsvári László munkásságát méltatta. Többek között elmondta, hogy meglátása szerint Kolozsvári László művészetét három tényező inspirálja. Az első a nagy magyar mesterek, Munkácsy Mihály, Bihari Sándor és Révész Imre munkássága. A második tényező a magyarság, a nemzettudat, a harmadik pedig az őt körülvevő környezet, a szűkebben vett haza, a síkvidék és a Tiszahát tájai, emberei. "Kolozsvári László nemcsak egyszerűen megfesti a dolgokat, hanem igyekszik a témák mögé is látni, egyfajta kordokumentációt készítve az itt élő emberekről, tájról" – mondta Benkő György.

Orosz Ildikó elnökasszony beszédében elmondta, hogy a főiskola vezetése a mostani tárlatnak is otthont adó Győr teremben biztosít helyet a Révész Imre Kiállítóteremnek, mellyel megteremti az alapjait egy szép és tágas önálló galériának, ahol a kárpátaljai magyar művészek alkotásait mutathatják be a művészetkedvelőknek. "Mindannyiunk számára nagyon fontos, hogy így tudjuk aktiválni és megőrizni a magyar szellemi örökséget" – mondta az elnökasszony.

Horkay László, a Kárpátaljai Református Egyházmegye püspöke beszédében elmondta: "Kolozsvári László képein a tájakat, ökröket, lovakat és embereket elnézve elmondható, hogy lefesteni mindezt csak az tudja, akinek szívében van ez a táj. Kívánom Kolozsvári Lászlónak, hogy alkosson még sok szép képet, és örökítse meg a régi szép világból mindazt, ami még megmaradt" – mondta a püspök úr, majd Isten áldását kérte a művész további tevékenységére.

Kolozsvári László megköszönte az egybegyűlteknek, hogy eljöttek a kiállítás megnyitójára, majd az érdeklődők megtekinthették a gazdag kiállítást, többek között az olyan kiváló alkotásokat, mint a Megfeszíttetett, a Vásár utáni pihenő, a Pusztaötös vagy a Portyázó lovasok címűeket. Az eseményt a főiskola énekkarának műsora tette még színesebbé.

A rendezvényt többek között megtisztelte jelenlétével Péter László, a Magyar Köztársaság beregszászi konzulja, dr. Soós Kálmán, a Rákóczi-főiskola rektora, dr. Csernicskó István rektorhelyettes, Magyar László, a Révész Imre Társaság elnöke, a KMKSZ képviselői, valamint a Révész Imre Társaság művészei és a főiskola tanárai is.

Fischer Zsolt