Széchenyi István nevét vette fel a 2. Számú Csapi Középiskola

Fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte az intézmény

2005. május 13., 10:00 , 226. szám

Az iskola igazgatója, Maha László köszöntötte a hajdani és jelenlegi diákokat, akik közül sokan nagy távolságot tettek meg, hogy egykori osztálytársaikkal együtt ünnepeljenek. Ezt követően röviden ismertette Csap máig egyetlen magyar iskolájának fél évszázados történetét, ahol idáig több mint 2500 leérettségizett diákkal 130 tanár osztotta meg tudását. Maha László bejelentette, hogy a csapi magyar iskola felveszi gróf Széchenyi István nevét.

Dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora Széchenyi munkásságára emlékezett, hangsúlyozva a "legnagyobb magyarnak" a csapiak életét is közvetlenül befolyásoló nagy művét, a Tisza szabályozását. "A haza iránti elkötelezettség, felelősség, az Európára való kitekintés mind benne van Széchenyi István életművében. A mai tábla leleplezésével ez a felelősség, az életmű szelleme átszáll a csapi iskolára, a csapiakra és ennek a vidéknek a lakóira is" – fejezte be beszédét a rektor. Majd Fényes Emma, az intézmény egykori igazgatója leleplezte az iskola homlokzatán elhelyezett Széchenyit ábrázoló márványtáblát, Csuka Béla alkotását. Balogh Attila református lelkipásztor és Szulincsák Sándor római katolikus plébános Isten áldását kérte az intézményben folyó munkára.

Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke beszédében kitért az elmúlt ötven évet megelőző tíz évre is, amikor nem volt magyar iskola Csapon. 1955-ben mégiscsak elindult az önálló magyar oktatás a városban. "Éppen ezért én azokról szeretnék megemlékezni, azokat szeretném méltatni, akik ezért megharcoltak. Ha ez a ragaszkodás anyanyelvükhöz, elszántságuk és kitartásuk abban a tíz évben nem lett volna, akkor most nem beszélhetnénk a csapi magyar iskola ötvenéves múltjáról. Tehát a legnagyobb elismerés azoknak az embereknek jár, akik a legnehezebb időszakban is kitartottak amellett, hogy ők magyarok, és a gyerekeiket is magyarul akarják taníttatni" – hangsúlyozta Kovács Miklós.

Berki Károly, a Kárpátaljai Magyar Pedagógusszövetség irodaigazgatója megköszönte a kollégák áldozatos munkáját, és arra kérte őket, hogy továbbra is sugározzák a magyar szellemiséget ezen a vidéken, mert csak így marad esélyünk arra, hogy megmaradjunk, fennmaradjunk.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Brenzovics László, a KMKSZ alelnöke, a megyei tanács oktatási bizottságának elnöke, Mecseki Zoltán, a Magyar Köztársaság ungvári megbízott főkonzulja, Goldschmied József, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának és Budapest Önkormányzatának képviselője, Pliska György, Csap alpolgármestere.

Badó Zsolt