Omega-koncert Marosvásárhelyen

2005. május 27., 10:00 , 228. szám

Marosvásárhelyen az erdélyi rajongók tízezrei előtt tartott nagysikerű koncertet az Omega-együttes. A legendás zenekar utoljára 25 éve lépett fel Romániában, az ország magyar többségű vidékein pedig még sosem koncertezett. A támogatók jóvoltából ingyenes rendezvény résztvevői az év egyik legnagyobb közösségi élményeként értékelték a koncertet.

Az Omega-koncert helyszínéül kijelölt stadionban már az előadás kezdete előtt három órával beteltek az ülőhelyek - a szervezők becslése szerint mintegy 50 ezer ember gyűlt össze. A buszok százaival érkező zarándokok soraiban minden korosztály és Erdély valamennyi tájegysége képviseltette magát. A műsor a marosvásárhelyi születésű Keresztes Ildikó koncertjével kezdődött. A két és fél órás Omega-show-n bebizonyosodott, hogy az erdélyi közönség a személyes találkozás lehetősége nélkül is kívülről tudja a legendás zenekar számait. Az Omegások megígérték: hamarosan visszatérnek Erdélybe, és az elmaradt csíkszeredai koncertre is még az idén sor kerül - jelentette a Duna Televízió Hírszolgálata.